Még egyszer a szoptatásról

A cikk címe Még egyszer a szoptatásról, de hívhatnám úgy is, hogy még nagyon sokszor a szoptatásról. Előző cikkben már egy-két réteget legomboltunk a témáról, de még sehol se vagyunk. Erről a dologról nem lehet eleget beszélni. Annyi altémája van, hogy azt valami lehetetlen lenne egy szépen tördelt fogalmazásba besűríteni.

A szoptatás az első dolog, amit megpróbálsz, ha a gyermeket a mellkasra teszik, és vannak, akiknek sikerül elsőre, van, akinek nem sikerül. Ez az a téma, ahol mindenkinek van véleménye, van valami tanácsa, és amiből mindenki mesterfokú diplomát szerzett. :) És bizony, jól mondta Nóri barátnőm, hogy mindenki a terhességi csíkokra figyelmeztet, de senki sem beszél a szoptatásról és az azzal járó lehetséges megpróbáltatásokról.

Mostani szoptatásos írás a lelket, az anya félelmeit veszi középpontba.

Három dolog tudja nagyon stresszelni a (szoptatásra készülő) kismamát:
- ha csak erről beszélnek: Szia! Hogy vagy? Jól. Aha. Na és van tejed?
- tanácsok (én fekve csináltam, úgy a legjobb, hidd el, neked is úgy jó) és a
- kéretlen letolások (én bizony másfél évig szoptattam, a tejem sugárban folyt. A tiéd miért nem?)

A terhesség utáni hormonokkal továbbra is átitatott lelkületű anyukáknak ez nem segítség. 

Ha egy dolgot megtanultam a saját tejem mennyiségi változásáról, akkor az az, hogy ha az életem rendben van, és kizárom az összes negatív energiát, a tej mennyisége szépen gyarapodik, néha még több is, mint amit egy napra megeszik a bébi. Természetesen a negatív energiákat nem egyszerű kiszűrni, de egy idő múlva minden tanács átmegy kéretlen tanácsba, és a sok tanácsot adó hang egyre jobban zúg a fejemben és néha legszívesebben belefújtam volna egy sípba, hogy most már elég.

Ha az első pillanattól nem sikeres a szoptatás, és ezek a tanácsok csak jönnek és jönnek, az egész procedúrát lelassítja, megakadályozza annak sikerességét. Teljesen egyszerű pszichológia, mert mindenki csak erről beszél, ezáltal az anyuka számára olyannak tűnik a dolog, hogy ez lételem ahhoz, hogy jó anyának érezze magát, és egyre jobban rástresszel.

Amikor leül szoptatni, és a gyermek mégse úgy csinálja, ahogy azt az anyuka eltervezte, automatikusan előjönnek a jótanácsok. De hogy két ember ugyanazt mondja, arra ritka eset van. A saját védőnőm mondta, hogy a szoptatás mindig 1 mellből történjen és ha már úgy érzem, hogy ott kiürült, akkor menjek csak a másikra. (addig az előző fel tud töltődni a következő szoptatásra). Ennek van egy kis biológiai magyarázata is. A tej 3 "rétegben" jön ki a mellből. Az első a szomjat csillapítja (ezért vallják sokan, hogy anyatejes babáknak nem kell se víz, se tea), a következő tejcukorban gazdag,  és csak a végső, a mell legmélyebb bugyraiban található tej az igazi zsírdús tej, amitől elviekben több órát kéne békésen szuszognia a csemetének a kiságyban.

Ám a doktornő azt mondja, hogy mindig két mellből szoptassak, 5-5 vagy 10-10 percet. Nos, ha a fenti biológiai magyarázatot figyelembe veszem, akkor ennek most értelmét nem látom, mert szomjat csillapítottam, de éhséget nem. Lehet, hogy vannak anyukák, akik 5-5 perc alatt jóllakatják a gyermeket. Nálam ez a tendencia egyáltalán nem állta meg a helyét.

Egyszer csak el kell dönteni, kire hallgatunk, a doktornőre vagy a védőnőre, akik mégis masszívan foglalkoznak a bébikkel, és akármit mond az az ember (nyilván nem azt, hogy ugorjak kútba), arra hallgatni kell, és kiállni mellette.

Így jött az, hogy mi a védőnőnk szavára hallgattunk. Nálunk volt kb. 3. napja, hogy itthon voltunk, megnézte a szoptatást.

Ajánlott különböző pozíciókat. Megtanította, hogy van egy afféle tej(le)adó reflex (melyre az én tudományom sehogy sem talált magyarázatot), mely akár a babára való erős koncentrálás következtében megindítja a tejecskét a mellből. És ez nem egyszer bebizonyosodott.

Kétségtelen, hogy akkor sikerült a szoptatás, lemértük, 60-at szopizott. Arra nagyon büszkék voltunk. Akkor valahogy nem is volt vészes a fájdalom, inkább egy kis tompa szúrást éreztem. De mivel a gyerek folyamatosan nyelt, így biztos voltam benne, hogy nem "feleslegesen" van a szenvedés.

A helyzet, hogy be kell bizonyítani, hogy megy a szoptatás, valami jót hozott ki magamból és a bébiből, egy csapásra ment. Aztán a védőnő elköszönt, ment máshova is látogatni.

Vidáman vártam az etetést, és már megint ugyanott tartottunk, ahol korábban. Szoptatópárnánk nem összekötős a két végén, és ezt hívhatjuk akár jó tulajdonságának is, de itt nem örültem neki. Kb.egyenes háttal kellett ülnöm, hogy kényelmes legyen rajtam a párna is és a gyerek is. Hátradőlve nem tudtam, valószínűsítem, hogy ez a mellméretből való bőkezű áldás következménye.

Nehezen helyeztem kényelembe magam, a gyerek sírt, megvártuk a tejleadó reflexet, s mikor bebizonyosodtunk róla, hogy ismét csoda történt, egy gondolatra elindult, akkor rátettük a bimbóvédőt, majd a babát is. Kicsit várni kellett, míg kialakult a vákuum, és  a gyerek szívja. Egyik kezemmel a védőt fogtam, hogy kicsit elhúzzam a baba orrnyílásai elől, nehogy elzárja azt, a másikkal értelemszerűen a bébit fogtam.

Valahol innentől kezdett elromlani a teljes technikánk. Éreztem, hogy csak cumizza, mert ha tényleg szopizik, akkor szabályosan szuszog,  és másféle fájdalom van. A védőnő azt tanácsolta, hogy cumizni ne hagyjuk, mert kisebesedhet a mellbimbó. Nem adtuk fel olyan könnyen, újra és újra leválsztottam a gyereket a cumizásról és bizakodva tettem vissza, hogy na most... Most majd menni fog, hiszen a védődnőnél is olyan szépen csinálta.

A cumizás átvált egy kicsit más fájdalommá, fülelünk Ádámmal, hogy most olyan volt, mintha nyelne. Néha még számolgattam is, hogy mennyit. (!!!)

Aztán apa elviszi a fürdőszobába, mérlegre teszi. Nagy a csend. Hallom, hogy újra ráteszi. Csend. Mondom, na? Mondja: 10. Vagy máskor az volt a válasza, hogy 20. Nem kicsit szontyolodtunk el. De ebben a kezdeti időszakban még nem vettük rá magunkat, hogy azt a csúnya-csúnya tápszert együk, amitől mindenki csak retteg, mert ugye a babádnak tejet kell adni. Tökmindegy, hogy millió egy gyerek nőtt fel tápszerrel és normális, egészséges emberek lettek.. Sajnos az van diktálva az emberekbe, hogy a tápszer egy bűn. De simán adhattunk volna 1-2 étkezés alkalmával, amikor is ezzel ideje lett volna az anyatejemnek újratöltődnie, vagy legalább a sérült mellbimbóknak regenerálódnia.

Tehát nem tápszereztünk, és sokszor volt, hogy tökfáradtan is fel kellett kelnem 2, 3 felé éjjel, hogy fejjek, és legyen mit adni a gyereknek.

Ezeket a szoptatásokat a Tommee Tippee bimbóvédőjével csináltam.

Tamó barátnőm sok tanácsot adott, hogy miket lehetne tenni, hogy egy kicsit hatékonyabban menjen.

Kérdezte, hogy miközben szoptatok, a másik mellből is jön a tej? Mondom, persze. Mondja, és mit csinálok vele? Kábé az volt a válaszom, hogy az odatett törülközőbe törlöm, vagy néha odatartok valamilyen kis mini tejgyűjtőt, aztán így lehet nyerni 10-20 ml-t. De mivel a két kezem elfoglalt, így inkább a törülköző szívja be.  Mondta, hogy létezik tejgyűjtő kagyló, amit valahogy a mellre lehet "erősíteni", és pont azért van, hogy a szuicid tejcseppeket megfogja. Így azért egy 20-30 ml tejcsit meg lehet menteni.

Továbbá kérdezte, hogy milyen bimbóvédőt használok? Mondtam, hogy TT. Mondta, hogy az Aventre esküszik.

Elmondom mi volt a gond  a TT-vel: a mérete. Pedig csak 1 méret létezik belőle. Túl széles volt a bimbóra kerülő része, és nem volt elég hosszú. Ehhez képest az Avent sokkal keskenyebb volt és szép hosszan, ívelve volt.

Tommee Tippee:  

Avent: (a kép csalókás, a kiugró része sokkal magasabb.)

Azt hiszem, a képek eléggé visszaadják a különbséget. Nem tudom, kinek hogy vált be, de a TT egyáltalán nem olyan formájú, amilyen nekem kellett.

Így hát váltottunk Aventre.

Életem második sikerélménye (persze sírásos) a következő napi szoptatás volt. A gyerek először 90-et, majd 60-at, majd ismét 90-et szopizott. Úgy örültem! Nem tudtam, mi volt más a mostani szopikkal, mint az elkövetkezendőkben, mert ezután már sose sikerült adott idő alatt egy megfelelő mennyiséget szívnia.

Jött a 20 perc alatt 40-et, majd a 40 perc alatt 20-at mélyrepülés, és ezután volt a kisebesedés és véresedés, itt kezdtünk el mellszívni.

Biztos vagyok benne, hogy a nem megfelelő bimbóvédő is közrejátszott. De leginkább lelki dolgok. Ez az egész annyira lelki dolog, hogy csupán az anyák 3 %-a képtelen fizikailag szoptatni. Ha ahhoz, hogy teljesen megnyugodj, az kell, hogy klasszikus zenét hallgass, akkor hívj át valakit, aki vigyázni tud a gyerekre és ne sajnáld magadnak megadni a szükséges időt. Ha az kell, hogy fuss a ház körül, akkor azt tedd. De minél jobban stresszelsz, annál kevésbé megy az egész. A gyerek pedig megérzi, és még az is lehet, hogy az anya félelme miatt még ő is idegenkedik (?) a szoptatástól. Ha az kell, hogy a férjed minden nap 20x megöleljen, akkor mondd neki, és hidd el, segíteni fog! De tudnod kell, mitől vagy "rendben". Mikor van az, amikor úgy érzed, minden klappol. Merj tenni magadért, mert ha boldog vagy, akkor több energiád van a babádra is. 

A tejcsepegésről annyit szeretnék mondani, hogy már valaki a terhesség korai szakaszától, valaki a vége felé, vagy csak a szülés után érzi, hogy szivárog a tej. Erre találták ki a melltartóbetétet. Mire én rájöttem, hogy ez mire van????! Minden lista sorolta, de egyik sem magyarázta el, hogy ja, igen, azért kell, mert  a melled, mint egy csöpögő csap! És olyankor jobb esetben pont elérsz egy tiszta tejgyűjtő poharat, amibe csepeghet, vagy például kád fölé hajolva mosnál hajat és kopp-kopp.. :D
Fejéskor érdemes egy tejtartó pohárkát a másik mell alá tenni - a férjek általában szoktak segíteni ezt tartani, ez nem a finnyásságok ideje, itt minden milliliter számít. :)

Ilyen az a melltartóbetét:

Egyik fele puhább, másik szintén puha, de amolyan szöszölős anyag. A nem szöszölősön van egy matrica rész, azt kell a melltartónál rögzíteni. A közepe kicsit csúcsosodik, így valamennyire próbálja átvenni a mell formáját.

Ám meg van mondva, hogy otthon nincs melltartózás, mert az nem tesz jót a tejnek. Sőt, ha sebes a mellbimbó, akkor külön tilos felsőt felvenni. Sebes mellbimbó ellen az alábbi dolgok hatásosak:

- lanolin: gyógyszertárban kapható, kis tégelyben adják. Egy kicsi elég az ujjadra, és szépen ahogy bekened vele a sebet, észreveszed, hogy egyre több "keletkezik" belőle. 

- saját tejeddel "bekenni"

- egy kis vizet tenni rá

A melltartó mellőzését vagy nem mellőzését egyéne válogatja. Nekem nincs ínyemre így flangláni, de ez biztos csak én vagyok. :)

Ebbe a cikkbe most ennyi fért, a témát nem fogom hanyagolni, sőt, hátha itt még a sok nyomozásban megtanulok szoptatni és a másodiknál simán fog menni!! :) Adja az ég!

Kommentedet, kérdésedet, tanácsodat, észrevételedet nagyon szívesen fogadom! :) Lehet, hogy lényegtelennek gondolod, de lehet, hogy valakiknek pont a Te tanácsod fog segíteni!

Így szültem! - Claudia története

Kedves olvasóim!

Mielőtt a babaváró kismamák elkezdenék olvasni a következő történetet, kérem, gondoskodjanak zsebkendőről. Ha olyan helyen vannak, ahol furán veszi ki magát a sírás, akkor otthon olvassák, csendben, nyugalomban. 

A már anyukák azért készítsék elő zsebkendőiket, mert annyira gyönyörű, szép és megható történet következik, ahol azt veszi észre magán az ember, hogy csak drukkol, hogy minden rendben legyen!

Jöjjön hát Gábor és Claudia szerelmének gyümölcse, Emma születéstörténete! Clau, nagyon köszönöm szépen, hogy ezt megosztottad velem, és a világgal! :)

Emma születéstörténete

   Most, hogy közeleg Emma első születésnapja, egyre többször gondolok arra a napra, amikor megérkezett közénk aprón, puhán, ártatlanul, és már annyiszor le akartam írni. Hát legyen! Gabi, még egyszer köszönöm az utolsó lökést ehhez.

Péntek volt, február 3-a, 4 nap hátra a kiírt időpontig, amit hosszú hónapok óta nagyon vártunk. Az utolsó ctg-re mentünk be délután a szülésznőnkhöz Gáborral. Már két hete túl voltunk az apás szülésfelkészítő jógaóránkon, egy tucat trükköt tudtam, sétákat, légzéseket, masszázsokat, ezerrel ittam a málnalevél teát, szedtem a homeopátiás bogyókat négynapos váltásban, mindenünk össze volt pakolva – testben és lélekben is készen álltunk Emmára. A szülőszobára ketten érkeztünk, mi és egy anyuka, aki velünk ellentétben már szülni jött. Velünk minden rendben volt, ahogyan az elmúlt vizsgálatokon, most is megállapította a szülésznőnk, Szilvi, hogy Emma még odabent jól érzi magát, de most már bármikor elindulhat hozzánk. Amikor kijöttünk érthetetlen szomorúság telepedett rám, úgy irigyeltem a másik anyukát, aki már tudhatta, hogy pár óra és a gyermekével lehet. Nekem pedig újra haza kell mennem, baba nélkül. Eddig a napig sosem voltam türelmetlen, tudtam, hogy Emma majd jön, amikor úgy érzi, eljött az idő, de valamiért ekkor nagyon szerettem volna, ha már velünk van, láthatjuk, átölelhetjük végre.

Ezzel az érzéssel aludtam el aznap este és hajnalban, ahogy már többször az utolsó hetekben, arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam. De míg korábban midig elmúlt és csak egyszeri alkalom volt, most újra meg újra jöttek a görcsök. Rápillantottam az órára, 5 óra volt és 10 perccel később újra jött, aztán megint. Imádkoztam, hogy ez Emma legyen, hogy ez legyen az a csodálatos nap, amikor anya leszek. Így történt.

Visszaaludtam, és mi, a tipikus korán kelő házaspár aznap reggel 9-ig aludtunk. Frissen, erővel teli ébredtem, és újra meg újra éreztem az összehúzódásokat, nem voltak erősek, de folyamatosan kopogtattak a pocakomon. Még mindig csak reménykedtem, hogy ez már az, aztán 10 óra után elkezdtem figyelni, hogy milyen sűrűn jönnek, milyen hosszan tartanak. Gábor - akinek pénteken még volt egy műtétje, de mától szabad volt és készen állt, hogy apaszabadságra jöjjön velem hetekre – a számítógépnél ücsörgött, én meg a kanapén írogattam a fájásokat és néztem a napok óta jósolt havazás kezdetét. Felhívtam anyukámat, aki már gyakorlottabbnak mondhatja magát egy szülés beindulásának felismerésében, és menten át is jött ránkpillantani. Amikor néha már abbahagytam a fecsegést, és vettem egy levegőt, nagyon tudományosan megállapította, itt bizony érkezni fog a mi babánk. Szép lassan telt az idő, öt percenként érkeztek a fájások, még mindig nem erősek, és szép lassan tényleg realizálódott bennünk, mi most szülők leszünk, Emma végre megérkezik hozzánk. Gábor ebédet készített, én pedig elmentem fürdeni, hajat mosni, széppé varázsolni magam a lányom tiszteletére. Már volt, hogy 3 perc telt csak el a fájások között, és én, naiv, nagyon-nagyon naiv elsőszülő nő, olyasmiket gondoltam fürdés közben, hogy remélem, azért időben beérünk majd a kórházba. Nos, beértünk. Megebédeltünk, rántott halacskát, sült krumplit és salátát készített Gábor, aki soha nem forgolódik a konyhában (bár az elkövetkező hetekben elég nagy háztartási rutinra tett szert, node akkor még nem), és bár az izgatottságtól nem voltam túl éhes, tudtam, hogy ezzel a lakomával kell majd bírnom erővel az elkövetkező sok-sok órát. Mivel a fájások szépen kopogtattak pár percenként és tartottak is fél percig már jó ideje, felhívtam a szülésznőnket, hogy nagyon úgy néz ki, eljött az időnk. Abban maradtunk, hogy összekészülődünk, és elindulunk, tekintve, hogy reggel óta szép vastag hótakaróval borított lett minden, mi pedig a János kórháztól tiszta úton is háromnegyed órás távolságra lakunk. Mindent elrendezgettünk, felhívtuk a családjainkat, csak, hogy tudják, elkezdődött, és gondoljanak ránk, az utolsó hiányzó szöszt is beletettük az óriási kórházi táskába, leültünk Gáborral és közösen imádkoztunk, hogy minden rendben legyen a mi lányunkkal ma, hogy vigyázza őt a Jóisten úgy, ahogy eddig is tette. Potyogtak a könnyeim – nem először aznap, és nem is utoljára. Elbúcsúztam Lilikétől, behuppantunk az autóba, és 3 órakor elindultunk a kórház felé. Nagyon lassan lehetett csak menni, és minden gyönyörű volt a hóesésben, nagyon élveztem ezt az utat, sokkal jobban, mint előző nap hazafelé ugyanezt.

4 órakor megérkeztünk a kórházba, feltipitopogtunk a 2. emeletre, bekopogtunk és boldogan mondtam: alighanem szülni jöttem. Megérkezett Szilvi is, és hirtelen minden elég valóságos lett, hálóingre öltöztem, megvizsgált (szinte semmi tágulás), ctg-re tett (fájások jövögetnek szépen), kitöltöttük az utolsó papírokat is, már csak orvos kellett. Ez a kérdés addigra nem nagyon foglalkoztatott, a saját orvosunk, akihez terhesgondozásra jártam, nem volt ott, hiszen hétvége volt. Úgy szólt az egyezségünk, hogyha bent van (és miért ne lenne?), úgyis ő segíti világra a babánkat, ha pedig nem, akkor majd az ügyeletes orvos. Ennek ellenére mindenki lázasan elkezdte őt hívogatni, hogy az anyukája szülni készül, de egy idő után kiderült, hogy éppen Sárváron van, így sajnos (tulajdonképpen az eredeti megbeszélésünk szerint) nélküle szülünk. Nem gond.

A legfontosabb, amire tudatosan készültem a szülésemmel kapcsolatban az volt, hogy el tudjak fogadni bármilyen, a terveimmel ellentétes alakulást. Nagyon szeretem megtervezni a dolgokat. Előre látni, hogy mi, hogyan történik. De nem mindent lehet, sőt, a legfontosabb dolgokat az életben nem irányíthatjuk. A szülésünket, a babánk születését elsősorban nem mi irányítjuk. Nekünk el kell fogadnunk a testünk, az ő kis teste munkálkodását és erősíteni ezt. Azt hiszem, ez maximálisan sikerült, ezért is emlékszem úgy vissza erre az egész napra, hogy csodálatos volt.

Szóval eldőlt, hogy az éppen ügyeletes orvos, egy türelmes, nyugodt hangú, fiatal orvos (akit ráadásul Gábor futólag ismert az egyetemről) lesz a mi szülészorvosunk. Szilvi gondos irányítása alatt beköltöztünk a szép, rózsaszín falú szülőszobába (én ekkor úgy éreztem, hogy minden apró részlet, ami őrzi a jókedvemet számít), betettük a lemezt, amit Emmának és magunknak ide készítettem, gyenge hangulatfényt kapcsoltunk, Szilvi adagolta nekem az összehúzódásokat serkentő homeopátiás bogyókat, én pedig a kismama jógán tanultak szerint igyekeztem a gyermekemet lefelé csalogatni mindenféle járással, ringatózással.

Gábor abszolút a helyzet magaslatán állt, végig segített a biztatásával, a nyugalmával, a sok mindennel, amit, mint kispapa megtanult a szülésfelkészítőn és nem átallott alkalmazni sem. Nem tudtam, hogy milyen egy szülés, de azt tudtam, hogy milyen szülést szeretnék. Természetes szülést. Olyat, ahol biztonságban érzem magamat és a gyermekemet. Ahol támogatnak, ahol egy csoda születik meg. Minél kevesebb külső beavatkozást. Ennek legtöbb része megvalósult, mert végig, végig nagyon nyugodt voltam és maximális biztonságot adtak az engem körülvevő emberek. Más részei nagyon nem, ezeket el kellett engednem.

Telt az idő, újabb vizsgálat, szinte semmi tágulás, fájások jönnek szépen. Nem csüggedtem egyáltalán, Szilvi elég meggyőzően biztatott, minden remek, ennek pont így kell haladnia, majd egy kis fürdő kicsit megsegíti a dolgot. A kismama fórumok által rettegett, az egész szülésben a legrosszabb (mi van?) beöntésen is túlestünk, szó szerint semmi volt az egész, majd hosszasan ücsörögtem a forró zuhany alatt. Nagyon jólesett, ahogy jöttek a fájások, és a forró víz a pocakomon enyhítette őket. Tényleg éreztem, hogy ezek mindegyike a kislányomat hozza felénk. Újabb semmilyen eredményt nem hozó vizsgálat után az volt az orvosi döntés, hogy kössenek be oxitocint. Nem örültem annak, hogy így majd kevésbé tudok mozogni, de elfogadtam és értettem a dolgot. Az ezután következő órák legnagyobb részét négykézláb, egy labdán ringatózva töltöttem, így voltak legkönnyebben elviselhetőek a fájások. Ahogy egyre erősödtek, Gábor készített muskotályzsályás forró borogatást (ez nem vált be, mert gyorsan kihűlt és fáztam tőle), és masszírozta a derekamat (ez a végsőkig nagyon bevált), a csípőcsontok erős nyomása fájdalomcsillapítóként hatott, nagyon áldottam Andi nevét, aki a jógán tanította ezt. Ajánlottak epidurális érzéstelenítést, de úgy éreztem, még bírom, jó ez így.

Valamikor később (az időérzékem ekkor már nagyjából elveszett), miközben a labdán vészeltem át egy fájást, elfolyt a magzatvíz. Sárga volt. Tudtam, hogy ez nem jelent valami jót. Mekóniumos volt. Gábor szólt Szilvinek, aki továbbra is biztatott, nagyon jól csinálom, minden rendben van. Ez rengeteget jelentett, mert tényleg hittem, hogy ez így van. Nem tudom, pontosan milyen volt az átmenet, de a kezdeti kislámpás, zenés magányunkból ekkorra már nagylámpás sürgölődés lett, és az ügyeletvezető orvos is megjelent megnézni minket – az ilyesmi sosem szerencsés, minél kevesebb orvos, annál jobb. Több órányi oxitocin után gyakorlatilag semmit nem tágultam, Emma csak nem akart jönni. A mélypont az volt, amikor sugárban hánytam le az ágyról, akkor egy rövid időre gyengének éreztem magam, és olyan érzésem támadt, hogy ezt a jelenetet már láttam egy tiniterhességes valóságshowban. Ez akkortájt volt, amikor már lélegezni is elfelejtettem, és őszintén szólva az ekkori események összemosódtak bennem. Arra emlékszem, hogy 11 órakor az újabb ügyeletvezetői vizsgálat után az lett a döntés, hogy kapok egy epidurált, hátha az ellazít (ebben reménykedtem), ha pedig nem, hát ezzel mehetek majd császárra. Őszintén, eddig bennem fel sem merült ennek a lehetősége. Őszintén nem. Azt csak ebben a hónapban tudtam meg Gábortól, aki azt feltétezte, hogy ezt akkor én is hallottam, de azt hiszem én már nem sok mindent hallottam, hogy az orvos már ekkor érezte Emma nyakán a köldökzsinórt.

Megérkezett az aneszteziológus, egy fiatal, vidám, jófej lány. Korábban már mindent megbeszéltünk Szilvivel, hogy hogyan kell, ha ilyesmi lenne (nyilván nem lesz persze…), úgyhogy görbítettem a hátam, kicsit kellemetlen lehet, de igazából megkönnyebbülés volt, hogy éppen véget ért egy fájás, és annak örültem, amíg görbültem és ő szúrt. Gábor többször is viccesen mesélte utólag, hogy amikor mondták, hogy ennyi volt, én annyit fűztem hozzá: Ez lószar. Nem is éreztem, az biztos. Azt mondták vagy negyed óra, mire beáll, de amennyire emlékszem, nekem pillanatokon belül kikapcsolt minden – már csak a gépen láthattam, hogy összehúzódás van. Az epidurál sem hozott csodát, a magzatvíz továbbra is mekóniumos volt, Emma szívhangja is furcsaságot mutatott, jött az ekkor már elkerülhetetlen: beleegyezek-e a császármetszésbe. Nyilván beleegyezek, oda sem néztem, csak ráfirkantottam a papírra. Gyorsan megkérdeztem Gábortól, amit már százszor aznap és a kilenc hónap alatt: Ugye, minden rendben lesz? Megnyugtatott, hogy persze, hiszen tudom, hogy ez semmi, gyorsan megleszünk. Nem fog fájni, amit kaptam, az jó cucc. Ez nagyon megmaradt bennem. Ennek a biztonságával néztem szembe mindazzal, mi ezután jött, mégpedig nagyon gyorsan, mert innentől kezdve percek múlva a szomszédban voltam a műtőben, sajnos Gábor nélkül, aki nagyon megható módon szomorkodott, hogy nem jöhetett be, ahogyan azt előtte beszéltük. Végül a műtő előtti folyosón állt, ahonnan, bár én nem láttam (ott fekve, nyilván nem), ő ránklátott, és Szilvi közvetített közöttünk. Szilvi még ekkor is nagy nyugalmat hozott nekem, tudom, 5-10 perc és meg lesz Emma, utána ő viszi ki Gábornak, semmit ne aggódjak. Aztán ott állt egy a sarokban törölközőkkel a kezében, Emmára várva. Nagyon megnyugtató volt a látványa.

Az aneszteziológus lány a fejem mellett ült, hideg üvegcséket tett a hasamra, hogy érzem-e, nem, semmit, igazából azt sem tudtam, mire kérdezi, de én semmit, semmit nem éreztem. Később, míg írogatta a vérnyomásomat, olyasmiket kérdezett, hogy mi lesz a neve, ha lány lesz, mondtam, Emma, na és, ha fiú, hát bizony fiú nevünk az nincsen, hiszen egyszer azt mondták, hogy lány, és mi azóta csak Emmácskát várjuk. Meg, hogy lesz-e saját szobája, vettünk-e neki sok ruhácskát, milyen színűeket. Válaszolgattam, nagyon jól esett mindez, és míg a Hello Kittys tollát néztem, mint egy újabb bizalmasomat, megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, elkezdték-e már. Azt mondta, igen, már látom a fejét. Megdöbbentem teljesen. Mi? A fejét? Semmit sem éreztem, és alig bírtam elhinni, hogy én itt fekszem mozdulatlan pár perce, és ő már látja a gyermekem fejét. Azt mondta, most majd érezhetek valami kellemetlen nyomást a mellkasomnál, de nem éreztem semmit, és a következő pillanatban felsírt a mi babánk. 23 óra 31 perckor. Na, Emma lett? Kérdezte az orvosokat. Igen, kicsi lány, ő az, Emma. Olyan volt, mintha nagyon távolról sírna, egészen édes, nagyon csecsemős hangon sírt, nekem pedig ömleni kezdtek a könnyeim. Olyan hihetetlen boldogság volt hallani őt, itt van, ő maga egészben, itt van. A következő pillanatban Szilvi kivitte az üvegfal mögé, bebugyolálni, megmérni, cseppenteni, majd visszahozta hozzám, hogy megnézhessem őt, megpuszilhassam őt. Gyönyörű volt, göndör, magzatmázas hajacskája, rózsaszín kis bőre volt, és a miénk volt. 3350 gramm, 57 centiméter. Az orvosok olyanokat mondtak, hogy topmodell lesz, mert olyan hosszú és vékony lányka, és, hogy Sütő Enikő modelliskolájába fogom adni. Ezután Emmát kivitték Gábornak. Ezután lettem csak igazán türelmetlen, úgy szerettem volna én is velük lenni, de tudtam, hogy minden rendben van így, apa és lánya együtt, s hamarosan mindhárman. Nagyon vártam, hogy teljenek a percek, az órát néztem, és pár szót beszélgettem az aneszteziológussal. Aztán elkezdtem fázni, nagyon fázni, annyira hogy hamarosan már melegvizes kesztyűket hoztak a tenyereimbe, hogy melegítsenek, de remegtem piszkosul, az orvosok meg olyanokat kérdeztek, hogy mi az, vicceket mesélsz neki, hogy így remeg? Akkor ezt nehezen éltem meg, mert így még nem fáztam soha, de eltelt egy fél óra, és az orvosok gratuláltak a lányomhoz, engem betakargattak, áttettek egy görgős ágyra, és kitoltak, Emmához, Gáborhoz, hát ennyi, kész. Borzalmasan boldog voltam.

Másnap tudtam meg, hogy a köldökzsinór rá volt tekeredve Emmára, egyszer a kis nyakára, egyszer pedig keresztbe, a hóna alatt, mint egy biztonsági öv, s ez nem engedte őt mozdulni lefelé.

Bevittek egy kétágyas szobába, lefektettek, jött Gábor és Emma, drága Emma, ott voltunk hárman, egyszerűen hihetetlen volt. Megfogtam őt kicsit, Szilvi segített, hogy annak ellenére, hogy nem tudok moccanni sem, tudjon szopizni, és ott, fölémlógatva az én kicsiny lányom elkezdett szopikázni. Ez a lelkesedése a mai napig nem hagyott alább. Miután megszeretgettük egymást mindhárman, Emmát reggelig elvitte Szilvi a csecsemőosztályra, Gábor pedig hajnalai 1 után hazaindult azzal, hogy reggelre itt lesz. Hozzám pedig jött egy nővér gyógyszert kötött be, lázat mért, és egész éjjel ez ismétlődött jó párszor. Mondták, hogy reggel 8-kor jönnek majd felkelteni. Nem bírtam aludni, csak a Gábor által készített képeket nézegettem a telefonomon, újra gondoltam a nap eseményeit, és vártam a reggelt. Semmilyen fájdalmam nem volt, igazából akkor nem is úgy gondoltam magamra, mint akinek egy műtétje volt.

Mire elérkezett a keltés már megismerkedtem a szobatársammal és annak az Emmánál három nappal idősebb kislányával, és készen álltam, hogy szaladjak a sajátomért. Elég meglepő volt, ami ezután következett. Nem készültem császárra, nagyon nem. Utána sem néztem, hogy mi jöhet ezután, így nem tudtam, hogy nem az lesz, hogy én felpattanok az ágyból és boldogan suhanok a boldog babámmal (bár egyikünk boldogságával sem volt gond szerencsére, így tulajdonképpen csak a suhanás maradt el). Szerencsére nem emlékszem már pontosan arra, hogy milyen érzés, milyen nehézség volt a mozgás az első órákban, az első napokban – nagyon bölcsen működik egy anyai test és elme. Mindenesetre a nővér azt mondta, álljak fel az ágyam mellé és sétáljak el a szoba túloldalán lévő mosdókagylóig. Rendben, de nem ment, egyszerűen nem ment, nem tudtam felülni. Mivel nem én voltam az első császárral szült anyuka a történelmében, nem törődött azzal, hogy ez most számomra lehetetlen küldetés, és rámparancsolt, hogy de, most, egyedül. Valahogy, így-úgy támaszkodva felkeltem, elsétáltam a lehetetlenig, kicsit összeszedtem magam, és hamarosan megjött Gábor, aztán hozta Emmát a csecsemőosztályról, aki még annál is szebb, kedvesebb és apróbb volt, mint amilyenre emlékeztem. Ezen az első napon óriási segítségemre volt Gábor, mivel egyedül nem tudtam felkelni, de igazából még az ágyban felülni sem. Ő tette tisztába Emmát, ő adta az ölembe, hogy hozzám bújhasson, hogy szopizhasson, ő tette be az ágyikójába, amikor elaludt. Csak ültünk és néztük őt egész nap – illetve engedtük, hogy a családunk, a nagy-nagy családunk, aminek minden tagja nagyon várta az első unokát, unokahúgot, dédunokát is megnézhesse őt végre. Este fürdetésre is Gábor vitte be a csecsemőosztályra Emmát, és megszakadt a szívem, hogy nem lehet velem, de ekkor még nem tudtam róla megfelelően gondoskodni, nem tudtam felpattanni az ágyból hozzá, így könnyek között, de jó éjszakát kívántam neki, ahogyan Gábornak is, aki az egész napos támogatásom és szórakoztatásom után hazament. Ekkor már elég fáradt voltam ahhoz, hogy elaludjak, és csak azt kívántam, hogy másnap reggel saját erőmből felkelhessek.

Így is lett, reggel, ha nem is könnyedén, de felkeltem, elmentem a fürdőszobáig egyedül, majd az ágyam szélén ültem és vártam, hogy mehessek végre a lányomért egyedül. Elcsoszogtam a folyosó végén lévő csecsemőosztályra, és a kis kocsik közt megpillantottam a Váradi Emma feliratút, amelyikben az én kis angyalom szuszogott. És ekkor, ezen a második napon kezdődött meg a mi elválaszthatatlan anya-lánya életünk, mert ekkor már magam tudtam őt hozni-vinni, etetni, és ezen a napon, amikor a szobámból hazament az anyatársam, így csak a miénk lett a hátralévő két napra, Emma már velem aludt, és én borzasztó büszke voltam magamra, amiért egy törékeny manót egyedül gondozgatok, és borzasztó büszke voltam Emmára, amiért az esti fürdetés után édesdeden elaludt és csak éjfélkor ébredt fel szopizni kicsit. Anya lettem. Csodálatos volt és máig az, minden nap. Sokszor nehéz, de úgy érzem, sosem voltam ilyen boldog, kerek ember, mint azóta, hogy Gáborral megszületett a gyermekünk.

A kórházban négy napot töltöttünk, ezalatt velem és Emmával mindenki gondos és segítőkész volt, mindkét hozzánk tartozó orvos rendszeresen ránknézett - igazából velem semmi gond nem volt, nem voltak fájdalmaim vagy lázam, a második naptól nem kértem fájdalomcsillapítót sem. Azon kívül, hogy nagyon nehezen mozogtam (és még legalább 3 hétig nem tudtam nevetni egy jóízűt, mert égtelenül fájt tőle a hasam, szegény Gábor egy hónapig nem viccelődhetett), semmi panaszom nem volt. Emma is szerencsés kicsi manó volt, sokat ölelgettük, jókat aludt, a legelejétől ügyesen szopizott. A szoptatásnak elég magabiztosan fogtam neki, két kedves szoptatási tanácsadó ismerősön ellátott mindenféle jó tanácsokkal még pocakosan, a kórházban pedig Szilvi segített mindenben. A harmadik napon meg is indult a tej, mire hazajöttünk már csak annyi dolgom volt, hogy amikor csak szeretné, mindig cicire tegyem Emmát. A csecsemőosztályon is kedvesek voltak velünk, ha vittem fürdetni vagy mentem érte mindig úgy szólították őt, Emmácska, és ez nekem különösen kedves volt. Összességében a bent töltött napok nagy biztonságot nyújtottak, ha újra választanék, szívesen választanám újra ugyanezt, de nagyon jó volt hazatérni szerdán az otthonunkba, mint egy új, igazi család, hogy elkezdhessük életünk legnagyobb kalandját: a szülőséget.

Pár nap múlva egy éves lesz Emma. Az az apró, törékeny kis baba, aki naphosszat csak aludt, és mit sem tudott önmagáról ma szalad, pakol, magyaráz, ha valami nem tetszik neki rámnéz, fancsali kis fejet vág, és azt mondja nem, az apjának édesen integet és mondogatja, papa, ha meglát, hozzám szalad és egy puszit nyom az arcomra. Eltelt egy év. Pedig olyan, mintha tegnap lett volna, amikor a lányom született és, ha lehetne, holnap újra csinálnám az egészet.

Claudia

http://emmacsont.blogspot.hu/

Így szültem! - Réka történetei :)

Ezt a szüléstörténetet egy immár 2 gyönyörű kislánnyal büszkélkedő barátnőm írta. Érdekes olvasni, hogy a két szülés mennyiben hasonlít, és mégis különbözik egymástól. Másodikra a stramm anyuka már nem is kért érzésteleítést!!! Szerintem sok anyuka nevében fejtem ki elismerésemet ezért! :) Réka, köszönöm szépen a történetet! Olvassátok sok szeretettel!


RÉKA SZÜLÉSE(I) :)

Mindkét lányomnál a szülés kiírt napján bementem NST-re, megvizsgált a doki, és azt mondta, hogy 4-5 centire nyitva van a méhszáj, ha másnap reggelig nem indul be, akkor menjek be reggel, és szülünk. Az elsőnél ez még sokként hatott, megijedtem, de mikor a második gyereknél is így adódott, örültem, mert nem kellett arra várnom, hogy mikor kezdődik már el, mit csinálunk a nagyobbik gyerekkel, ha épp éjszaka indul be a szülés- persze erre is voltak forgatókönyveim, de így egyszerűbb volt. Reggel jön nagyi, mi meg elmegyünk apával megszülni a kistesót.

Az első gyerkőcömet Budapesten, a Péterffy Sándor utcai kórházban szültem Dr. Tarnóczi Péter főorvosnál. Nagyon hálás voltam, hogy az egyik szintén állapotos kolleganőm bemutatott neki. Nagyon kedves orvos, mindent elmond, és nem néz hülyének ha kérdezel tőle valamit. Ajánlott szülésznőt, és már az NST-kre hozzá mentem, így a szülésnél nem volt ismeretlen. Jártunk a férjemmel szülésfelkészítő előadásokra, és lehetett látni, hogy ez a kórház és dokim is nagyon ajálnják az epidurális érzéstelenítést. Eleinte nem szerettem volna, de ahogy közeledett a szülés, én egyre inkább megbarátkoztam vele.

A szülés napján reggel bementem, átöltözés, beöntés, burokrepesztés- ami eléggé fájdalmas volt, ahogy a doki forgatta bennem a kezét, hogy minél több víz elfolyjon, de azt mondta, ez volt a legfájdalmasabb dolog a nap folyamán. Persze nem hittem neki, hogy a szülés többi része könnyebben fog menni, de reméltem. És így lett hellyel-közzel. Vártunk a fájásokra, de nehezen kezdődött el, adtak oxitocint is, egyre nagyobb adagokban, és beszúrt a hátamba a doki egy kanült, amin keresztül tudták adagolni az epidurális érzéstelenítést. A szülésznő nagyon kedves volt, végig ott volt, segített. Kérdezgették, hogy adják-e már a fájdalomcsillapítót, de mondtam, hogy egy kicsit had érezzem, milyen a fájás, aztán jöhet. Végül nem sokáig vártam, elkezdték adni, aztán folyamatosan kaptam is. Amint szóltam, hogy kicsit rosszabb, kaptam is a következő dózist, így csak nagyon gyengén éreztem valamit.  Amikor a dokim mondta, hogy jön a vége, kezdjünk el tolni, nem éreztem semmilyen tolófájást, de próbáltam nyomni. Bejött sok ember, és páran elkezdték nyomni a hasamat, ez elég fájdalmas volt, le is téptem magamról az egyik nő kezét, hogy ne csinálja, de mondta, hogy muszáj. Délután 4-kor született meg végül a kislányom, egy kis fogós rásegítéssel. Egyből a mellkasomra tették, aztán elvitték mérlegelni, megmosdatni, ahová az apukája is vele mehetett, és már ő hozta nekem vissza, miután összevarrtak, elrendeztek. Volt gátmetszés is, de mivel a fájásokból se, így ebből se éreztem semmit.(a gátmetszéstől nagyon féltem a szülés előtt, hogy fog az begyógyulni, meg milyen lesz, de semmi gond nem volt vele egyik gyerkőcnél sem.)

Estére elvitték a csöppöt a csecsemősök, de másnap reggeltől végig mellettem volt. Egyágyas, alapítványi szobában voltam (kb. 7000 Ft volt egy éjszaka 3 éve), ez nagyon jó volt, így a férjem szinte egész nap bent lehetett velem, ami  nagyon jól esett, mivel elég sírós hangulatban voltam, már haza akartam volna menni, persze tudtam, hogy mindkettőnk érdekében, ki kell bírnom azt a 4 napot.

A szülés utáni éjszaka, mikor elmúlt a sok érzéstelenítő hatása, nagyon rossz volt. Aztán 1-2 napig még csak támaszkodva tudtam menni, és jópár hétbe telt, még úgy éreztem, hogy nem szakad szét az alfelem egy-egy sétától a sarki kisboltig.  A második szülés után egy hét után már jól voltam.

A szoptatással nekem is voltak nehézségeim, fejegettem, pótolgattam, méregettem otthon minden szoptatás után, hogy mennyit evett, ha keveset, akkor pótoltam az éjszakai etetés után maradt lefejt mennyiséget. Nekem nagyon hasznos volt a Philips Avent kézi mellszívó, sokat használtam. Főleg amikor egy hónap után begyulladt az egyik mellem. Belázasodtam, nagyon fájt a mellem, bementünk éjszaka az ügyeletre, ahol kiröhögtek, hogy ez tejláz, nem tudom?! Hát nem. Senki nem mondta, hogy ilyen is lehet. Bedurrant a mellem, le kellett volna belőle fejni mindent, de szinte hozzá sem tudtam érni. Pár napig szörnyű volt. Utána elmúlt a fájdalom, de tej nem sok maradt benne. Az egyik mellem működött, a másik meg épphogy csöpögtetett valamit. Szép lassan aztán a másik is leállt, nem bírta egyedül a kiképzést. 4 hónapig sikerült így szoptatnom, de pótolni kellett tápszerrel már 1 hónapos korától.

A második pöttömöt Sátoraljaújhelyen szültem, ott ahol én is születtem. 3 hónapos terhesen költöztünk Sárospatakra Pestről, addig a régi dokim csinálta a terhesgondozást, aztán Miskolcra kezdtem el járni egy orvoshoz. Nem akartam Sátoraljaújhelyben szülni, mert ott nem használnak epidurált, és anélkül nem tudtam elképzelni a szülésemet, annak ellenére, hogy keresztanyám ott dolgozik szülésznőként. De mivel a miskolci dokim nem sokat törődött velem – a 30. hét után a 38 hetesen akart újra látni, én menjek közben azért NST-re, majd valaki megnéz utána, ő nem tudja megmondani épp mikor van bent, ha ott van megnéz, ha nem, nem – így 5 héttel a szülés előtt átmentem a keresztanyám által ajánlott dokihoz Sátoraljaújhelyre. Dr. Rácz Ernő. Nagyon rendes volt, elvállalt. Aztán, ahogy már írtam, a szülés kiírt napján, azt mondta, hogy másnap szülünk, mivel 4 centire nyitva vagyok.

Reggel 7-re megérkeztünk, beöntés, átöltözés. Fel a szülőágyra, infúzió, oxitocin, hamarosan magától megrepedt a magzatburok, lassacskán kezdtem érezni gyenge fájásokat. Nagyon megnyugtató volt, hogy keresztanyám volt a szülésznőm, végig beszéltünk, elterelte a gondolataimat. Nyugodt kis környezet volt vele és a férjemmel. Fél 10-kor még nem éreztem fájásokat, és utána 11-re már meg is született a második kislányom. Az utolsó fél órában voltak durvák a fájások, akkor már nem tudtam beszélgetni, alig volt szünet köztük, pozíciót nem tudtam váltani, csak feküdtem féloldalt görnyedve. Aztán egyszer csak éreztem, hogy nyomni kell, mondtam is, mire ők, hogy forduljak hátra, és persze terpesszek, na de erre úgy éreztem nem vagyok képes. Ők beigazítottak, aztán pár tolás után kint is volt. A hasamra tették, a férjemet pedig leültették, mivel eléggé elsápadt a vér látványától :) 

Összevarrt a dokim, mert itt is volt gátmetszés, de itt se éreztem, hiába nem volt epidurál. Aztán visszahozták egy kicsit a pöttömöt. Délután meg már az egyágyas szobában voltam vele, és jött a nagylányom is meglátogatni. Sírós hangulatban voltam a kórházban végig, de itthon aztán egy-két nap alatt helyrerázódtam. Szoptatás 6 hétig ment, de már 3 hetesen kapott tápszert pótlásnak. Fejni kellett volna sokat, meg pihenni, enni, ami persze a csöpp és a két és fél éves nagylányom mellett nem nagyon ment.

Azóta elég jól összeszoktunk, szerencsére a nagyobbik nem féltékeny, nagyon szereti a kistestvérét. És visszagondolva, szerintem az első gyereknél nagyon jó volt az epidurál, viszont a másodiknál már nem sok szükség volt rá.


Réka

Mit hol vásárolunk?

Ha megkérdeznének titeket, hogy mondjatok pár bababoltot, gondolom, mindenkinek elsők között van a Brendon. Aztán pedig egyből arra asszociáltok, hogy az milyen aranyáron mér mindent. Mi is így álltunk hozzá. Félig tévedtünk. Mert igaz, hogy a Brendon rendelkezik észveszejtően drága dizájncuccokkal, amit mi sose fogunk megvenni (popsitörlő melegítő) (??????????), vagy a 6 ezer forintos gipsz szett, amibe a bébi lábát tudod foglalni, stb.stb..  viszont nem egy áru olcsóbb, mint máshol, vagy ugyanannyi. Max egy minivel drágább. 

Aki pedig azt mondja, hogy drága a Brendon, az térjen be a Kangabooba. Mi hamar kifordultunk onnan, mondván, nem tartozunk az ő világukba.

Bébidolgaink 95%-át nagy bababoltban vettük. Számomra a két nagy bababolt: Brendon és Minimanó. Mindkettőnek nagyon korrekt a honlapja, ahol van webáruház is (Kangaboonak nincs semmi), és most már végre mindkettőben ingyenes a házhozszállítás 10 ezer Ft vásárlás felett. (ez elég hamar összejön, sajnos.)

Én úgy csináltam, hogy amikor már nagyon terhes voltam és csak azok a dolgok hiányoztak, amikbe nem szeretsz bele a polcokon (pl.: nem ruha, hanem popsitörlő, pelenka, pelenkagyűjtő, olló, neszeszer stb), akkor szépen odarendeltem a céghez vagy haza és kiszállították. Nekem jobb, hogy nem volt egy fölös köröm 9 hónaposan, nekik pedig jobb, hogy nem volt még egy ember, aki abban az istenverte hőségben elszippantotta az üzletükben mások elől a levegőt.

Nem utolsósorban, a Brendonnak van törzsvásárlói programja, ahol 100 Ft elköltött pénz után 2 pontot kapsz a kártyára, és a pontok értéke Forinttal egyenlő. A Minimanóban nem ugyanez van, ott valami olyasmi a rendszer, hogy 100 ezer elköltött Forint után a kártyád 10% kedvezményt ad a további vásárlásokból (?). De erre nem esküszöm meg.  Sőt, most nézelődve a honlapjukon se találtam meg, de emlékszem, hogy mondta az eladó.

Mindkettőben vannak olyan akciók, amik csak a törzsvásárlók részére érvényesek, már csak ezért is érdemes kiváltani.

Ám térjünk vissza egy kicsit ahhoz a problémához, hogy mindenből csomó féle, márkájú, színű, funkciójú dolog érhető el. A kulcsszó a babadolgok vásárlásában ugyanaz, mint a robotgép vagy a bútor vásárlásában. Szelektálni! A lakást se egy boltból rendezed be, a babaszobát se fogod. Mert a bútorok megfizethetetlenek a Brendonban és a Mini Manóban sem olcsó (olcsóbb a gyártónál, mint pl.: a Faktum is), viszont sorra találhatók mindenhol akciók.

Minden családban, így nálunk is vannak bevált üzletek mind ruhára, higiéniai eszközökre.

BÖRZE:

Mi 2x is megpakoltuk a szatyrunkat a Babymarkt Babaruhabörzén, amit évente 2x rendeznek meg és egyrészt újonnan is árulnak babaholmikat, másrészt anyukák adják el a már használt/kinőtt ruhákat. Nem kell nagyon búvárkodni, hogy pár hónapos csecsemőnek is simán találj minőségi ruhát, szóval mi itt az összes ruhánk 85%-át vettük meg, potom áron. Persze, itt is vannak csicsamicsa-válltöméses-csipkés rózsaszín kisruhák, amit sose adnál a gyerekre (remélem :) ), de simán lehet találni olyan standokat, ahol megegyezik az ízlésed az eladóéval.

Belépő 1200 Ft/fő. Parkolás 1200 Ft. Kismamáknak/gyerekeknek külön pénztár, soron kívül.

Helyszín: Hungexpo Vásárközpont B pavilonjában

Az alábbi időpontokban lesz Babaruhabörze: 2013. április 20. /szombat/

2013. október 12. /szombat/

Még egy-két információ

• Nem csak babaruha van a börzén, a könyvektől, plüssöktől kezdve, a Fisher Price és a no name márkákig minden megtalálható
• Nem érdemes úgy elmenni a börzére, hogy azt se tudod, miféle ruha kell a gyereknek. Fel kell készülni, hogy a ruhák ott lesznek halmokban, néhol szortírozva legalább méret szerint, de teljesen tanácstalanul nem fogsz egyről a kettőre jutni. A standok közti járdán ezer ember jön-megy, vagy elállja a standot, és lehet, hogy teljesen jó ruhák mellett fogsz elmenni, mondván, én ezt nem fogom kivárni, elegem van, menjünk. Mivel ez nem egy ingyenes dolog, előtte tényleg gondoljátok át, vagy jobb: írjatok egy listát, mi hiányzik (még).
• Ha nem vagy biztos a méretben, nyugodtan vásárolj nagyobb ruhát, hidd el, a gyereked nem fogja átugrani azt a méretet a növekedésben. Évszakváltással persze kéne számolni. Nagyjából érezni lehet, hogy a baba mennyiket nő, ha közel vagyunk a jóidőhöz, nem veszünk már "2 hónap múlva jó" kezeslábast, stb. : ) Akkor sem, ha olyan tündér Micimackó minta van rajta, amin Malackával lufit fújnak.
• Ha csak 1-2 ruha kell, akkor ennyi erővel egy használt bébiruha boltba is bemehetsz. Ebben az esetben nem ajánlom a Börzét..

HOL VESZÜNK BÉBIRUHÁT?

További bébiruháink x százaléka az.... Dobpergés.... Auchanból van. Hozzánk két "áruháza" van közel: Dunakeszi Auchan és Kaszásdűlő Auchan. Kettő közül a  kaszási elbújhat, a dunakeszisnek olyan nagy bébiruha részlege van, ahol még méretek is és kedvező árak várnak, cserébe pedig minőségi ruhadarabot kapsz. Mi teljesen beleszerettünk az Auchan kínálatába. Nálam már meghaladta a Tesco kínálatát is, árban szerintem a Tesco amúgy is drágább. Méretet pedig már megint nem találtam a múltkor Tescóban.

Már említettem a blogon, de még egyszer megismétlem, mert sose árt megjegyezni, hogy minden márka-áruház teljesen máshogy méri a bébiruhákat. Ami a Kikben 56-os, az a 63 centis babámra a mostani pillanatig nem jó, mert nagy rá; és Tamiéknál ugyanez a helyzet, ahol 3 hónappal idősebb Alma baba. Az a ruha valahogy nő a gyerekkel. Ránk még mindig nem jó.

Az Auchanos 56 és 62 pedig felejtős, mert már kicsi is egy olyan babára, akinek "máshol" 62-es a mérete.

Ezt a 3 összehasonlítási alapot tudom, mert máshol nem nagyon vásároltunk. Természetesen kaptunk már nagyobb ruhákat, de azokba ez a virgonc kiscsaj még nem nőtt bele. :)

A Brendon babaruha (és terhesruha) részénél elfordulunk, mi nem fogunk 5 000 Ft-ot fizetni egy bodyért, ráadásul általában nem is mindegyiknek tetszik a mintája.

A bébiruha pedig nem egy olyan dolog, amiből hetente kell beújítani egy szatyorral. Ha most ugye a telet nézzük, van egy sapek, egy kezeslábas, van 6-7 rugdalózó, 4-5 hosszú újjú pólóka (pólóka definíciója, hogy baromi vékony, mi felnőttek megfáznánk benne, tehát póló anyagú, csak hosszúujjú = pólóka. Pulcsinak mégse hívhatom.), 3-4 gatyó, aminek lezárt a vége, 6-7 kombidressz (hosszúujjú télen), amit esetleg felveszünk a rugi vagy a pólóka alá, pár zokni ha még hidegebb van... Akkor teljesen elvagy hetekig, sőt hónapokig!! Mi vagyunk olyan modernek is, hogy a gatyát 2 napig viseljük, sőt a pólókát is (a testéhez csak a kombidressz ér hozzá), mert ez a gyerek még nem mászik. Természetesen ha bekoszolódik, rápisil, akármi, akkor cseréljük. Ám úgy véljük, hogy se a kiságy, se a játszószőnyeg nem rendelkezik annyi behordott homokkal és sárral (???), hogy azt a gyereket koszosnak nevezzük. Ha mászni fog, az már tényleg más tészta.

A Kikben is találtunk nagyon jó babadolgokat: karmolós kesztyű (mondtam, nekünk hőségben nem kellett), a szuper vastag takarónk is onnan van (egyik fele plüss, másik rózsaszsín baris. Itt 2500 volt, egy brendonban minimum 6000!), és nem egy olyan kombidressz akció, ami az "ezt nem hagyhatom itt"  kategóriába vonatkozik. Nem tudom, hol van olyan üzlete, ahol nagy a bébiruha választék, egyelőre a Lurdyban láttam egész normálisat, de a csillaghegyi Csillagvárban nem nagyon győzött meg. Több helyen hirtelen nem tudok Kiket. Valaki? :)

HIGIÉNIAI TERMÉKEK

A józan ész és a közelség döntött a témában. Mivel a közelünkben Auchan (viszlát Cora) van és DM, ha valami nagyon sürgősen kell, akkor dm, ha pedig előre vásárolunk (általában igen), akkor Auchan. Ott a múltkor a pelenkánk 300 Ft-tal volt olcsóbb, mint a dm-ben.  Mondani sem kell, szóltam Ádámnak, hogy egyből kettőt hozzon!

A pelenkát amíg a gyerek újszülött, úgy kell számolni, hogy 7-8 elmegy egy nap. Nekünk elment legalábbis. Kellett számolni egy elbénázottra (?), egy összepisiltre, vagy olyanra, hogy szopi előtt pelus, erre szopi után is mehettünk újra. :) Néhol az vált be, hogy kajcsi előtt pelusoztunk, erre később pedig kajcsi után, mert azt játszotta a gyermek, hogy rendszeresen a kajcsi közben piszkította a pelust.

Újszülött pelenkából nem érdemes több csomagot venni, mert egyes bébik úgy nőnek, mint a bolondgomba. Tényleg bárkit bármikor meg lehet bízni, hogy hozzon ebből meg abból egy újszülött méretet. A kettest se használtuk túl sokáig,  mert kilóban bekerültünk a 3-as alsó határára. 3-asból viszont már egész jól be lehet spájzolni egy jó kis akció keretében.

Hasonlóan csináltuk a pelenkagyűjtő zacskójával is (majd' egy évre elég van most). Egyéb higiéniai dolgok közé tartozik még a popsitörlő kendő, amiből vannak 4-es csomagolások, és nem tudsz elég sokat venni, ezt használni fogod, nem fogja kinőni :) Egy négyes csomag több hétre elég.

Minden mást receptre kérünk a gyerekorvostól, és gyógyszertárból van. Ezek a D vitamin (fél év után se ürült ki - napi 1 csepp), K vitamin (csak anyatejes babáknak kell), a fürdetőkrém (úgy fogy, mint pékségben a friss, illatos kenyér), a popsikrém (igen, védőnő azt mondta, térjünk csak szépen vissza a gyógyisra, mert nem tetszett neki a babum páviános popsija), illetve a babaolaj (pont a 2.-at használtuk el 6 és fél hónaposan).

Ezen kívül pelenkát veszünk, a fent említett francia madaras boltban, mert ott általában akciós. De a dm-ben nem szokott olcsóbb lenni.

Higiéniai termékeknél meg szeretném említeni a cumisüveg, mellszívó témát. Noha, ez nem higiéniai, de hajlamos az ember azt gondolni, hogy már pedig ő nem vesz használtat, hiába olyan jó a vatera, apród.. stb kínálata és árai.
Aki megteheti és akinek tényleg kell, megveheti a 30 ezres mellszívót, de ha csak azért nem vesz használtat, mert fél, hogy "más használta", szerintem ettől nem kéne félnie.
Egy forrásban lévő vízbe bele lehet dobni az összes tartozékot cumisüvegből is, mellszívóból is (kivéve a membránt, ahol csöpög a tej!!!!!!!!), egy 5-10 percet bent hagyni, citromlevet csepegtetni bele a vízkő ellen, és fertőtlenítve is lett. Újabban kapható nem egy helyen afféle babás fertőtlenítő, amit pont ilyen babás dolgok mosogatására ajánlanak... mi nem használunk ilyet, de háklisabb embereknek ajánlom. :)

Mi vaterán vettük a mellszívónak a másik fejet, és a szuper medela cumisüvegünket is, amiről eddig azért nem beszéltem, mert az kifejezetten arra van, ha esetleg egy nap úgy kelnék fel, hogy úristen, tudok szoptatni, akkor könnyen visszatér rá a gyerek. Nem lesz cumizavaros. Az pedig, hogy létezik-e a cumizavar, olyan mintha azt kérdeznéd, van-e Loch Ness-i szörny. :):)

Ha bármi kérdésed van, hozzáfűznivalód, szívesen várom! :)

A baba papírjainak ügyintézése

Nemrég még csak a hasadban volt, most viszont már kijött belőle, és ő is igazi kisembernek számít, jár neki lakcímkártya, TAJ szám, és kapaszkodjatok meg, adókártya is!  - igaz, azt nem kötelező igényelni.

Ezeket az iratokat a szülés után lehet igényelni. Legjobb alkalom rá az apaszabi, amiről még annyit szeretnék dióhéjban mondani, hogy mi a szülés napjára vettük ki az első napját (az 5-ből) és aztán férjem visszament dolgozni, s mikor mentünk haza az pont hétvégére esett. Következő hét hétfőjétől vette ki a még meglévő maradék napot. Így amikor a legjobban kellett, mindig ott volt.

Visszatérve a lényegre :)

Születési anyakönyvi kivonat:

Először ezt az okiratot kell beszerezni, ebből ered az összes többi. 

Igényléséhez szükséges:

- az anyuka személyi igazolványa lakcímkártyával

- házasságban: egy 300 napnál nem régebbi házassági kivonat (ezt nem is kapod vissza); élettársi kapcsolatban apasági nyilatkozat (területileg illetékes önkormányzatnál) szükségeltetik. 

Apasági nyilatkozat: csak ez alapján veheti az apuka a nevére a születendő kisbabát. Igényléséhez szükséges a kismama gondozási könyve, és a két leendő szülő személyi igazolványa lakcímkártyával. Igényléskor mindkét szülő jelen kell, hogy legyen, tehát ne az utolsó pillanatra hagyjuk, amikor a kismama még lépcsőzni sem tud. Apasági nyilatkozat csak úgy érvényes, ha van az anyukának egy 30 napnál nem régebbi hajadonságot igazoló papírja. Tehát elvárják a 8 hónapos kismamától, hogy elbattyogjon a kis dinnyéjével a hivatalba, és elintézze. Imádkozva, hogy nehogy túlhordja azt a gyermeket. Érdemes csak 2-3 héttel a szülés várható időpontja előtt menni, nehogy ne legyen meg a 30 nap. Hajadon(ság)i igazolást a lakóhelyhez illetékes anyakönyvi hivatalban lehet beszerezni. 

Hogy igényeljem?: A kórházban kell az adatokat megadni, és vannak olyan korházak, ahol nem kell külön intézni semmit, mert a kórház megteszi az igénylést. 

Hol vehetem át?: a kórház szerinti illetékes Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi Hivatalánál.

Lakcímkártya:

Igényléséhez szükséges:

- a két szülő személyi igazolványa lakcímkártyával

- a baba eredeti születési anyakönyvi kivonata

Hol vehetem át?: a kórház szerint illetékes Polgámesteri Hivatalban 

TAJ kártya:
Törvény: A gyermek lakóhelye - a szülő kérelmére a gyermek születési helye - szerint illetékes egészségbiztosítási szakigazgatási szerv a személyi adat- és lakcímnyilvántartás szervének az újszülött adataira vonatkozó adatszolgáltatása alapján az adatszolgáltatás teljesítését követően soron kívül, de legkésőbb 8 napon belül kiadja, és a gyermek lakóhelyére vagy a szülő kérelmében meghatározott címre postán megküldi az újszülött TAJ-át tartalmazó Hatósági Igazolvány-t
Magyarul: A kártya igénylése a kórház által hivatalból történik, nem kell rá kérelmet benyújtani. (igen, 1 sorban is le lehet írni a fentit. :)
Átvétel: Személyesen is át lehet venni az OEP-nél vagy megvárjuk, míg postázzák. (mi esetünkben annyira későn jött a TAJ szám, hogy már készültem eszkalálni az ügyet, erre reggel ott virított a postaládában. De legalább nem kellett érte menni, kényelmesebb a postázás.)
Friss infó!!!: Az átfutási idő 3-4 hét (akkor ezért jött későn). Fontos megjegyezni, hogy addig, amíg nincs a babának TAJ kártyája, nem tudunk semmiféle szülés utáni járó támogatást, kedvezményt igénybe venni. De nem megijedni, visszamenőlegesen természetesen jár a pénz.


Személyi igazolvány:

Ez egy teljesen újdonság, én emlékszem, amikor általános iskolában elmentünk a rendőrségre, és nagy büszkén fogtam meg kb. 13-14 évesen az első személyimet. Nos, ismét bebizonyosodott, hogy most már más világ van. Reni, nagyon szépen köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelememet! :)

Az ugyintezes.hu oldalon, ami egy hivatalos oldal, elég gyér infó van.

Hivatalos: A Magyarországon született magyar állampolgár újszülött állandó személyazonosító igazolványát a törvényes képviselő kérelmezheti a születést anyakönyvező anyakönyvvezetőnél. (szerk.: magyarul Okmányiroda)

Miután a törvényben keresővel se a hónap, se a fotó szót nem találtam, így Renire hagyatkozom, aki azt is mondta, hogy a kisbaba 3 hónapos korától lehetett igényelni. A fotónak a feltétele, hogy mindkét szeme nyitva legyen a bébinek. A kész kártyát postázzák. Anya és apa jelenléte is szükséges, az értelmezésem szerint. 

Mivel ez így több mint ködös és a neten is inkább csóválják a fejüket az emberek a kérdésre, kérlek, ha van valami információd 2013-ra vonatkozóan, oszd meg velem, és beleírom a posztba.

Köszönöm!!!

Így szültem! - Nóri története

Mai születéstörténetet Nóri írta, aki Berlinben él boldogságban férjével és Lara lányával. Története egy újabb példa arra, hogy mekkora erőt és megnyugvást tud adni, ha Apa is bent van a szülőszobában. A 3 napos vajúdásnak végül meglett az eredménye, olvassátok hát sok szeretettel! :)

NÓRI SZÜLÉSE - LARA SZÜLETÉSE

Az én élménybeszámolóm 3 hosszú nap története…

Vasárnap hajnalban enyhe menstruációs görcshöz hasonló fájdalmak ébresztettek. 4 órán keresztül figyelgettem stopperrel a kezemben – IGEN, egyre sűrűbben jönnek – végre szülünk. (Ekkor már 10 napja túlkorosak voltunk – bár az én számításaim szerint még időben). Ébresztettem apát, aki lelkesen készült az apás szülésre. (Lara szavaival élve) Betappogtunk a kórházba: egy NAGYON terhes nő (mindenki meg volt győződve arról, hogy ikrek lesznek), egy mankós férfi (1 hónappal a szülés előtt balesetet szenvedett) megpakolva egy nagytáskával és szoptatós párnával (ragaszkodtam hozzá, imádtam). Elég vicces látvány lehettünk…Felérve az osztályra izgatottan jelentettem be, hogy szülni jöttem – a vizsgálat szerint azonban még messze nem :( A rendszeres (10 perces) fájások még nem elég erősek (!!!????) ahhoz, hogy beindítsák a tágulást. Na itt kezdtem először félni: ha ezek nem elég erősek, akkor mi vár rám?!

Mondták, hogy maradhatok, de még n a g y o n  sokáig fog tartani. Nem, köszönöm, otthon jobban tudok lazítani – hazamentem. A fájások továbbra is kitartottak, egyre erősebbek lettek, aludni egyáltalán nem hagytak. Éjszaka enyhén vérezni kezdtem, ami normális – ezért most már biztos voltam a dolgomban: NA MOST! A fent leírt jelenet a megpakolt mankós férfival és a nagyon terhes nővel megismétlődik – és sajnos a vizsgálat eredménye is: a méhszáj még mindig zárva!! Maradhatok, de még sokáig fog tartani. Mivel én egy nagyon természetes szülésre készültem a lehető legkevesebb beavatkozással és a lehető legrövidebb kórházi tartózkodással, ismét hazamentem. Lépcsőztem, kellemes meleg fürdővel és a születendő baba kedvenc cd-jével lazítottam. Délután már ANNNNYIRA fájt, hogy mondtam MOST VAGY SOHA! Ismét jön a jól ismert rész a megpakolt apával és nagyon terhes nővel (aki már kevésbé lelkes, mivel 48 órája nem aludt és vajúdik) és a vizsgálat eredménye is hasonló maradt sajnos: SEMMI – fájásokat egýértelműen mutatja a ctg, de a méhszáj nem mozdul. Azt a tanácsot kapja a férjem, hogy legközelebb akkor jöjjünk, ha a fájások alatt annyira eltorzul az arcom, hogy 20 évvel idősebbnek nézek ki. Biztató. Hazamentünk. Az egész éjszakát (3. éjszaka) végigszenvedtem, a férjemet nem akartam ébreszteni, mivel már én magam sem hittem abban, hogy ezek az “igazi” fájások, annak ellenére, hogy leírhatatlanul szenvedtem. Reggel felkeltünk, én még el akartam küldeni a férjemet friss zsemléért (3 napja nem ettem semmit), aki azonban ragaszkodott az azonnali induláshoz (valószinűleg egyértelmű volt a +20 év). 

Rettegtem a vizsgálat eredményétől…Mikor meghallottam, hogy 8 cm-en (!!!) túl vagyok, annnnnnyira boldog voltam, hogy semmi, de semmi nem  szeghette jókedvemet :) 10 percenként kérdezgették: fájdalomcsillapító? PDA? Nem nem köszönöm, ne zavarjanak kérem, végre szülök!!!!

Mintha tegnap lett volna (Lara 2 éves), úgy emlékszem rá, hogy az 1 teljes hónapja nem látott napocska kisütött (dec. 1-jén volt) és én mondtam a Larának: előbújt a nap, ideje hogy az én napsütésem is kibújjon…ez volt az utolsó nyomás, megszületett Lara! :)

A szülésznő előtt le a kalappal, a gátvédelem abszolút sikeres volt!

Apa szerepéről a szülőszobában: jó volt a jelenléte, megnyugtatott. Nagyon jó tipp: fájások alatt sünis masszírozó labdával masszírozta medencetájékon a hátamat, esküszünk, 40%-ot levett a fájások intenzitásából, zseniális volt! Viszont, Marcót eléggé megviselte, azt mondta, a fájások alatt arra gondolt, mit tett velem… Sokkal tragikusabban és fájdalmasabban élte meg, mint ahogy én emlékszem rá (egy fikarcnyi fájdalomra sem emlékszem :) és ezért, lehet hogy a következő babánál megkímélem ettől és barátnőt viszek magammal – na meg a sünis labdát.

A szülés felemelő érzés volt nekem, minden nap csinálnám komolyan! Akkora a fájdalom, ami messze túl van a fájdalomküszöbön és ezért az agy már nem is fájdalomként fogja fel. Ezenkívül hatalmas önbizalmat adott: ha ezt kibírtam, akkor mindent le tudok győzni az életben! 

Berlinben élek, itt a legtöbben az otthon szülés, valamint a szülés és anyaság természetes, ösztönös voltában hisznek. A szülésnél ez nem zavart, de a 3 nap alatt, amíg kórházban voltunk, jól esett volna, ha valaki ellát tanácsokkal – főleg mert anyukám csak 10 nappal később tudott jönni…Igazából olyan volt, mintha egy szállodában lennék: napi 3-szori étkezés biztosított, de ennyi. A többit úgyis tudod, “hallgass az anyai ösztöneidre” (Hogy ezt milyen sokszor hallottam a védőnőtől is később és mennnyire utáltam)

Röviden ennyi – mindenkinek sok sikert ehhez a felemelő élményhez, élvezzétek!!!

Nóri