Így szültem! - Tami története

Mostani történet Tami barátnőm története, és előre szólok, hogy úgy fogalmaz és olyan bennsőségesen írja le, hogy odavarázsol téged is a szülőszobába. Nincs tabu, hiszen ez az oldal pont arról szól, hogy a tabukról is merjünk beszélni. És Tamó barátnőm nem cicázik, a fekete-fehér valóságot tálalja! Nem változtattam semmit sem az íráson, nem szedtem ki belőle, ez így tökéletes, és ezúton is köszönöm! :):)

TAMI SZÜLÉSE - RIVERA ALMA RÓZA SZÜLETÉSE

Májusban szültem meg az első babámat, természetes úton, a Margit kórházban. Először a Klinikákon terveztem szülni, mert ott ajánlottak egy jóhírű doktornőt. De ez a hölgy egyrészt horribilis összeget kért a szülésért (150 ezer) másrészt nem is tűnt túl empatikusnak, úgyhogy ahogy az időpont közeledett, úgy voltam egyre biztosabb abban, hogy nem szeretnék ennyit fizetni egy komplikációmentes szülésért (meg sem fordult a fejemben soha, hogy bármi gond merülhetne fel), ahol az orvos kétszer bekukkant, majd a végén kihúzza a gyereket, s ezert elkér egy havi fizetésnyi összeget. 

Szóval a 30. héten nézegettem a Margit kórház honlapját, s ráböktem a legszimpatikusabb orvosra (dr. Magyar Attila) majd felhívtam, s szerencsére el is vállalt. Tanács azoknak, akik későn akarnak váltani: egy fiatal doki valószínűbb hogy elvállal, mint egy idősebb! (szerk.: a fiatalok lelkesebbek, az idős csak napi x szülést hajlandó vállalni.)

Még egy tanács: ha úgy érzed, hogy nincs meg az összhang az orvossal, vagy a kórház nem szimpatikus, nyugodtan válts, keresd az igazit! A szülés egy nagyon meghatározó élmény, fontos, hogy kivel osztozol benne. Anyukámnak olyan szörnyű volt, hogy ezért is maradtam egyke. Én nem a szüléstől féltem, vagy a fájdalomtól, hanem a kiszolgáltatottságtól. Fogalmad sincs, hogy mi vár rád, s még ha bunkók is, az nagyon meg tud ütni egy ilyen lelkileg s fizikailag is más állapotban. 

Szóval dr. Magyar Attila, Margit kórház. Május 23- ra voltam kiírva, de bizonyos nevetséges okokból én NAGYON szerettem volna, hogy előbb jöjjön az a gyermek. Május 1-jén családdal bográcsoztuk, mikor egyik pillanatról a másikra a viháncolásból durcizás lett, elment a kedvem mindentől, mindenki idegesített. A hasam pedig hosszú percekre bekeményedett, majd elengedett, s újra s újra. Anyu halkan megjegyezte, hogy nála igen hasonlóak voltak a tünetek egy nappal a születésem előtt.

Két napra rá rutin vizsgálatra bementem a Margitba, mikor Magyar doktor közölte: Tamara kedves! Hétvégén szülünk! 

Elkezdett forogni velem a világ, iszonyatosan boldog voltam, el nem tudom mondani mennyire. Megrészegülten eltántorogtam az első bababoltig, s gyorsan beruháztam egy Medela mellszívóra, amit aztán soha nem használtam, de a védőnő nyüstölt, hogy milyen fontos - tanács: hallgassatok Gabira, nem kell a sok kacatot előre megvenni, ráér akkor, ha bebizonyosodik az eszköz szükségessége.

Álmodozással telt a következő nap, csináltam egy check listet, hogy miket kell magammal vinnem a kórházba, de a pakkot nem állítottam össze előre. Netes tanácsokat megfogadva ittam szorgosan a málnalevél teat, s görög szülésznő barátnőm tanácsára fahéjat is kevertem bele. 

Szombat este még mindig nem történt semmi, mondom hát az embernek, bújjunk egy kicsit összébb, ki tudja, meddig nem lehet romantikában részünk (sosem féltem a szüléstől, annak rövid és hosszútávú hatásaitól annál inkább). Előzetes informálódás során persze megtudtam, hogy a szex is beindíthatja a szülést, ha betartunk néhány szabályt: cicik ingerlése, mindkét fel orgazmusa, a férfi pedig lehetőleg bent menjen el. Ez a három dolog olyan hormonokat szabadít fel, melyek nagy valószínűséggel beindítanak egy már amúgy is küszöbön álló szülést. 

Ahogy befejeztük, ember elaludt, nekem pedig megindultak a fájások. Két órán át számoltam őket, gyönyörű, rendszeres 3 perces fájások voltak. Közben szépen összepakoltam, énekelgettem, hihetetlen jó kedvvel vártam az ismeretlent :) Két óra múlva felébresztettem az embert, hogy itt az idő, menni kell. Beletelt vagy fél órába, míg ő túljutott a sokkon, sokkal jobban meg volt ijedve, mint én, hogy jaj, most mi fog történni, ő erre még nincs felkészülve, jaj de fog fájni, stb. Stb. Megitattam vele egy kis pálinkát, s megnyugtattam, hogy amíg én nem félek, addig neki sem kéne. 

Hívtuk a taxit, s elindultunk a kórház felé (10 perc tőlünk). Aznap volt a szuperhold, s a hidegfront is megérkezett, úgyhogy minden pont úgy esett egybe, hogy itt gyors s eredményes szülés legyen :) 

Bementünk a kórházba, ott egy helyes, kedves fiatalka szülésznő fogadott, felvette az adatokat, megvizsgált, s megállapította hogy jogos a feltételezés, hívta is az orvost. Míg ő megérkezett, engem előkészített a szülésznő, borotválás, beöntés, kényelmes öltözet, kicsi séta a folyosón. 

A környezet nagyon kellemes volt, tiszta, felújított, a szülőszoba modern. A másik szobából kiszűrődtek hangok, hogy jaj, aaaa, jaj, uuuu, de én nem aggódtam különösebben, élveztem a saját kis fájásaimat, amik leginkább menstruációs görcsökhöz hasonlítottak. Minden fájásnal tudtam, hogy egy picivel közelebb kerülünk a végéhez, úgyhogy munkának fogtam fel. Olyan ez mint edzés közben a fájdalom, legalább tudod, hogy dolgozol az ügyön. 

Megérkezett a doki is időközben, nem sokáig vacakolt, burkot repesztett, majd egy óra múlva velem ugyan nem konzultálta meg, de beadta az oxitocint. Az oxitocin a szülés/szoptatás meghatározó hormonja. Ha teljesen természetes szülést választunk, szépen lassan adagolódik, ilyenkor a szülés hosszú, de kevesbé fájdalmas, mivel a fájdalom olyan ütemben növekszik, hogy van időd hozzászokni. Ha beadják gyorsítás céljából, a fájások intenzitása s sűrűsége hirtelen megugrik, s szinte elviselhetetlenné válik, ezért ajánlott epidurális érzéstelenítőt kérni. Nekem ezt az orvos már az első találkozástól kezdve mondogatta, ajánlgatta, de én nem kértem belőle, gondoltam, csak meg tudom szülni azt a gyereket természetes módon. Na ja, csak az oxitocinról szó sem volt, úgyhogy éjfél után egy kicsivel már üvöltöttem, hogy adják be azt az epidurált azonnal, mert kitépem a hajam (szó szerint). 

Még mielőtt az eszemet elvesztettem volna, folyamatosan érdeklődtem, hogy mi történik a másik szobában. Zsuzsi (aki szobatársam lett, s azóta is jóban vagyunk) kért epidurált, de így is csak azt hallottam, hogy aaaa, a kva életbe de fáááj!!! De ez mondjuk már a végén volt :) 

Szóval amikor kértem az epidurált, az orvos mondta, hogy mar kicsit késő van hozzá, de hát rendben, egy kicsit azért kaphatok. No az sem egyszerű, mert nyugton kéne maradni az oldaladon pár percig, de ez szinte lehetetlen, amikor őrültes fájásaid vannak percenként. Valahogy csak megoldottuk, a következő óra hihetetlen megkönnyebbülés volt. Fájt, persze, de nem őrületesen. Volt időm pihenni egy kicsit a nagy finálé előtt.

Itt mondanam el, hogy mennyire fontos a szülésznő s a párod támogató magatartása. Az elején még mosolyogva sétálgattam, élveztem a fájásokat, csacsogtam, néztük a holdat, stb. Az oxitocin injekció után viszont már kezdett durvulni a dolog, a szülésznő hozott labdát, azon sokkal kellemesebb volt átvészelni egy-egy fájást, mint az ágyon. Minden fájásnal fogtam Carlosom kezét, néztem a szemébe, s nagyokat lélegeztem. A légzes ugyanolyan fontos, mint az edzésnél, de felesleges előre begyakorolni akkor s ott úgyis tudod, hogy csak az esik jól ha nagyokat lélegzel, lehetőleg lassan, s a szádon fújod ki a levegőt. 

Egy idő után már jobban megnyugtatott a szülésznő jelenléte, mint a férjemé (aki hősiesen bírta, de azért láttam az ijedtséget a szemében), úgyhogy megkertem, maradjon velem. Végig fogta a kezem, bírta ahogy szorítom, csűröm-csavarom, egy pillanatra sem vette el a szemét az enyemről, tűrte, ahogy lihegek az arcába, egyszóval 100%-os támaszom volt, nem is szülnék senki mással, csak vele!! Carlosom is végig ott volt mellettem, szegény nem tudta hogy lehetne segítségemre, ráadásul én egy idő után már nem tudtam angolul megszólalni, úgyhogy csak állt ott, s figyelte az eseményeket.

No az epidurál után kb. egy órával az orvos s a szülésznő kezdtek beöltözni, s orvosi műszereket elővenni, majd közölték, hogy itt a vége, nyomunk. A nyomás már jó, nem fáj, izgalmas érzés. Első nyomásnál (az epiduráltól kicsit zsibbadtan) nem tudtam pontosan, hogy mit és hogyan, de az orvos eligazított, betette az ujját, s mondta hogy az ujját probáljam kinyomni, lehetőleglefele irányban. Így hamar ráéreztem a mozdulatra, a második nyomás már szépen ment, mondták is, hogy ott a feje, fogjammeg, ha akarom. Dehogy akartam, azért az iszonyatosan feszített, most már inkább túl akartam lenni rajta. Harmadik nyomásra az orvos gyorsan gátat metszett ( észre se veszed), majd skandálták, hogy nyomjad, nyomjad, nyomjad, jóóóóó, állj, állj...de én a végét nem hallottam, még egyet nyomtam, s csak azt láttam, hogy mint egy szökőkútból fröccsen a víz, selegánsan kicsúszik Rivera Alma Róza :)

Rögtön a mellkasomra tették, kis szürke nyákos csomag, igazábol alig láttam, annyira megkönnyebbultem, ki kellett előbb fújnom magam. El is vitték gyorsan, letisztítani, megmérni, engem addig kikapartak, osszevartak. Magyar dokinak a gátvarras a specialitása, nagyon szép munkát végzett, senki meg nem mondaná, hogy szültem már egy gyereket! 

Mivel Alma 3 héttel előbb született, elvitték melegedőbe. Nem bántam, mert nekem jobban esett kicsit kipihennem magam a szülés után. Pár órát még ott töltöttem az osztályon, mert a vérveszteség miatt nem tudtam felállni, s mondták, akkor jobb, ha szemmel tartanak. Reggel 6-ra toltak be a szobába, gyorsan megismerkedtem a szobatársammal, akinek a szülését ugye végighallgattam. Mindketten fel voltunk pörögve, csacsogtunk, közben jött a harmadik szobatárs is. Nagyon jó kis csapatot alkottunk, rengeteget röhögtünk, tiszta kollégiumi hangulat uralkodott nálunk :D. 

Reggel 10 körül hozták Almácskát, addigra már nagyon kíváncsi voltam rá, vágytam rá, hogy lássam. Édes csöppség, rengeteg fekete hajjal, első ránézésre is tiszta apja :D 

 Nekem már hetekkel előtte megjelent az előtej, így ahogy cicire tettem, tudott is enni egy keveset. 

A szoptatást be kellett gyakorolni, a pozíció sem volt kényelmes az elején, ez olyan, hogy beletelik pár hétbe, míg ráéreztek egymásra. Tej az volt rengeteg, pont az volt a gond, hogy kezdtek begyulladni a melleim. A csecsemős nővérek s a szülésznő is nagyon kedvesek voltak, 3 óránként masszíroztak a melleim, én persze végig bőgtem, nem igazán tudom mi fájt jobban, a szülés vagy a mellgyulladás. Sok rosszat olvastam utólag a kórház csecsemőseiről, én úgy gondolom, ha kedvesen, s tisztelettel szólsz hozzájuk, s az alkalmas pillanatban, akkor ők is segítőkészen fognak hozzád viszonyulni. Én rengeteget köszönhetek nekik, samikor hálámat materiálisan akartam kifejezni, ők alkudtak le az ötezrest egy-egy Kinder csokira. 

 A gátseb két napig nagyon kellemetlen volt, de harmadik napra én már tudtam törökülésben ülni. A két kollegina kicsit tovább kínlódott vele, de egy héten belül már ők is rendben voltak. 

Kicsit tabu, de abszolút fontos téma: szülés utáni első wc-zés. Mi rettegtünk tőle, húztuk-halogattuk, akármelyikünk hagyta el a szobát par percre, visszatérvén mindig letámadott a másik kettő, hogy na megvolt?? Túl vagy rajta? De mindig az volt a válasz, hogy jaj, nem, nem mertem, inkább visszatartottam. Asszem ebben én voltam a legfélősebb hármunk közül. No de eloszlatnám a kételyeket, az orvos azért orvos, hogy profi munkát végezzen, az a varrat nem fog szétszakadni az első wc-zéstől. Semmi gond nem volt. A első hetekben azért javasolt a vastablettákat felfüggeszteni, s inkabbTamarin lekvárt kanalazgatni. 

A gyógyulás szépen fokozatosan haladt. Szülés utáni első napon úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya, fájt a gátseb, ülnise tudtam, fájt a hasam, dőlt a vér, a hasam mint egy leeresztett lufi, a mellem mint egy túlfujt lufi, az ember lelkivilága meg a rengeteg hormontól enyhén szólva is kifordul önmagából. Én kemény csaj vagyok (na jó, voltam, régen, a gyermekem születése előtt), de én pár hétig mindenen elbőgtem magam...jaj de szép ez a gyerek, hüpp-hüpp, jaj miert lóg a hasam, jaj de fáj a cicim, jaj de szeretlek Carlosom, jaj sir egy baba a csecsemősztályon, szegéééény, hüpp-hüpp. De aztán 3 nap után már jobban érzed magad, egy hét után visszaáll a hasad, megszokod az új ciciket, biztonsággal tudsz ülni. 

Egy szó, mint száz, csodálatos élmény volt a szülés, s maga az anyaság is a mai napig. Ugyanakkor szeretném még post scriptum elmondani, hogy nagyon jó blogokat olvasni, mert ilyenkor az embert úgyis csak ez a téma érdekli, de nem kell sem készpénznek venni a leírtakat, sem túl/alulbecsülni az íróját. Ahogy minden ember más, úgy minden terhesség, szülés,gyerek s anya is más. Mi Gabival minden létező dologban ellentétesek vagyunk...

Ők tervezték, nekünk becsúszott.

Ők tudatosan választottak kórházat, orvost, módszert már az elejétől, én sodródtam. 

Ők olvastak, infót gyűjtöttek, mérlegeltek, én álmodoztam.

Neki császárral született Lizi, nekem természetesen Alma.

Neki nagy melle van, mégis megküzdött a tejért, de a mai napig szoptat, nekem kicsi van, rengeteg tejem volt, de a 6. hónapra el is apadt.

Neki meg mindig nem jött meg, nekem napra pontosan 8 hétre megjött.

Ő konzultál a védőnővel, orvossal, férjjel, én a magam feje után megyek.

Gabi barna hajú, barna szemű s világos a babája, én szőke vagyok, kék szemű, s kreol babám van. (szerk: azért Carlos magyarázkodhatott volna, ha szőke, kék szemű babája születik! :))

Minden más, de a lényeg egyforma: mindkettőnknek van egy egészséges, gyönyörű kislányunk, aki szerető családba született, s mindketten a tőlünk telhető legjobbat akarjuk nekik. Gabikám, köszönöm a publikálási lehetőséget, elnézést a regény terjedelemért !