Nem szeretném még egy pillanatig sem, hogy azt higgye az olvasó, hogy amit itt talál az szentírás. A gondolataimat/gondolatainkat szeretném megosztani, mely foglalkoztat minket férjemmel. Van, amiben egyet értünk, van amiben nem fogunk. De attól még összecsiszolódott a dolog.
Nagy várakozással vágtunk bele 2012 nyarán a gyereknevelésbe, és aki azt mondja, hogy a gyerek nevelése és érkezése csak öröm, azzal 2 hiba lehet: vagy nem volt sose gyereke, vagy pedig önmagát is becsapja. Vagy igazat mond és van olyan szerencsés, mint Tami barátnőm. :)
Nem arról van szó, hogy nem gyönyörű a gyerek, vagy hogy nem vagyunk tök boldogok, erről nem is nyitottunk vitát. Arról van szó, hogy minden megváltozik. Nem, nem a férjem és énköztem - ami hála égnek nem történt meg, holott volt pár félelmem emiatt, hogy mi lesz velünk, mi lesz a kis kényelmes életünkkel -, hanem MINDENNEL. Kezdve azzal, hogy a császár után belegebedtem, hogy felüljek, és gyakorlatilag egy logikai mozdulatsort kellett az agyamban lejátszanom, hogy ha most a könyökömet ide teszem, a párnámhoz, akkor gyorsabb a felállás, vagy akkor, ha lecsusszanok az ágyról oldalról, és a végén utolsó pillanatban ülésbe tolom-vonom magam. Igen, nem volt egy leányállom. Csak nem tudtam előre.
A szülés? Császáros anyuka már a folyosón megismertetik, ugyanis görbe. Sima szülésű anyuka meg csak úgy jár vidáman. A mellettem lévő szobába a szülő nő 1 órával a szülés után ÖNMAGA tolta be a gyerekét. Azt hittem, leesek az ágyról, mikor megláttam. A fulladás kerülügetett, mire persze megkértem drága szobatársnőmet, adja közelebb az innivalómat, és ő olyan kedves volt, hogy mindannyiszor megtette. Hiszen tudja milyen volt neki is 3 napja. Ahhoz képest ő is úgy sétafikált az osztályon, hogy meg nem mondtad volna róla, hogy műtötték. Csak én voltam a görbehátú. Na, ez van. Mielőtt jönnének a természetes szülést skandálók, köszi, nem lehetett normál szülés. Vagy kijövök vakon egy szép gyerekkel normál szüléssel, ahol apa is ott van, vagy pedig kijövök kábán, de egészségesen, szintén gyönyörű gyerekkel, ahol apa nem tud ott lenni. Nem volt kérdés, melyiket választjuk. Apa nem mellesleg irtózik a vértől. Egy baba meg véres.
Az sem volt egy nagy ötlet részünkről, hogy amikor hazajöttünk a kórházból, nagyképűen, bár inkább úgy fogalmaznék hogy tudatlanul nem fogadtunk el segítséget, hanem vért izzadva 24/7 szülők voltunk. Nem tudhattuk előre.
Vagy amikor már az első itthon töltött nap után rájöttünk, hogy hoppá, egyikünk se volt fürdeni, illetve az ebédjeink rendszeresen elcsúsztak délután 3-ra. Holott sose eszünk olyan későn. Nem tudhattuk.
Aztán jött a tejmizéria. Császáros anyuka teje nem jön meg varázsütésre. Nem kis feszkót tud ez kiváltani, minden irányból, még saját anyádtól is azt hallod, hogy csináld gyakrabban, nem baj ha fáj, kell a tej a gyereknek. Tápszerről hallani sem akart. Úgyhogy ment a szoptatás pár napig. Aztán valami mégse volt oké, a gyerek üvöltött.. nem kicsit, és mi meg nem tudtuk, mi a bánat baja van, hiszen egy óráig evett. NA igen, itt van a dolog kulcsa. Hiszen olvastuk a fórumokban, hogy 10-20 perc csak a szopi, de nekünk olyan lusta a gyerek, hogy ez továbbhúzódott. Hát köszi, volt, hogy másfél óra volt, aztán újabb másfél óra után jöhetett a következő etetés. Komolyan, szét tudnám verni annak a fejét, aki kitalálta, hogy a gyerekágy alatt az anyuka csak szoptasson egész nap. Persze, de mikor éljen, reggelizzen, tusoljon, ebédeljen, neadjisten takarítson, menjen a levegőre, vacsorázzon, ja és PIHENJEN? Hiszen ugyebár az is kitétel, hogy pihenj sokat, mert sok lesz a tej. Na de kérdem én, mikor pihenj, ha az alapvető emberi és higiéniai szükségleteidre sincsen időd?? Szóval ezt sem tudhattuk. De legalább kiderült, hogy nincs elég tej akkor még. A gyerek üvölt. Jogosan. Mert éhes. Honnan tudhattuk volna, hogy a másfél órás szopi ezért húzódott eddig, mert a kisasszony nem volt képes kiszívni a semmit? :):) Senki se mondta. Tanultunk belőle.
A lakás úszni fog, ebéded-kajád sose lesz, a hűtő üres lesz, nem, nem tudjátok ezt ketten csinálni a férjeddel, mert megőrültök. Szükség van segítségre. Ezt az egyet tanítólag vállalom. Elrontottuk. Aki nem kér segítséget, az is el fogja rontani. Úgy osztottuk le, hogy anyum főzött, anyósomék pedig bármikor rendelkezésre álltak.
Emellett, hogy ezeket a fenti "árnyoldalakat" megéltük és megértettük, a gyereknevelés nagyon jó dolog ám!! Nem lehet szavakba foglalnai milyen érzés életed szerelmét nézni, ahogy a gyerekkel játszik, ahogy beszél hozzá, ahogy 1 hónaposan az olimpiai sportágakat (!) magyarázza neki, teljes profizmussal. Készen állt. Hála égnek, teljesen készen álltunk a gyereknevelésre. Elmondhatatlan lesz látni, ahogy elkezd a külvilággal kommunnikálni a gyerek, az érzés, amikor először megérinti az arcod (én elbőgtem magam), és még annyi minden van, amiről nem is tudunk. Csak sejtjük. De nagyon jó lesz!! :):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése