Mai
születéstörténetet Nóri írta, aki Berlinben él boldogságban férjével és Lara lányával.
Története egy újabb példa arra, hogy mekkora erőt és megnyugvást tud adni, ha
Apa is bent van a szülőszobában. A 3 napos vajúdásnak végül meglett az
eredménye, olvassátok hát sok szeretettel! :)
NÓRI SZÜLÉSE - LARA SZÜLETÉSE
Az
én élménybeszámolóm 3 hosszú nap története…
Vasárnap hajnalban enyhe menstruációs görcshöz hasonló fájdalmak
ébresztettek. 4 órán keresztül figyelgettem stopperrel a kezemben – IGEN, egyre sűrűbben jönnek – végre szülünk. (Ekkor már 10 napja túlkorosak
voltunk – bár az én számításaim
szerint még időben). Ébresztettem apát, aki lelkesen készült az apás szülésre.
(Lara szavaival élve) Betappogtunk a kórházba: egy NAGYON terhes nő (mindenki
meg volt győződve arról, hogy ikrek lesznek), egy mankós férfi (1 hónappal a
szülés előtt balesetet szenvedett) megpakolva egy nagytáskával és szoptatós
párnával (ragaszkodtam hozzá, imádtam). Elég vicces látvány lehettünk…Felérve
az osztályra izgatottan jelentettem be, hogy szülni jöttem – a vizsgálat szerint azonban még messze
nem :( A rendszeres (10 perces) fájások még nem elég erősek (!!!????)
ahhoz, hogy beindítsák a tágulást. Na itt kezdtem először félni: ha ezek nem
elég erősek, akkor mi vár rám?!
Mondták, hogy maradhatok, de még n a g y o n sokáig fog tartani.
Nem, köszönöm, otthon jobban
tudok lazítani – hazamentem. A fájások továbbra is
kitartottak, egyre erősebbek lettek, aludni egyáltalán nem hagytak. Éjszaka enyhén vérezni kezdtem, ami
normális – ezért most már biztos voltam a dolgomban: NA MOST! A fent leírt
jelenet a megpakolt mankós férfival és a nagyon terhes nővel megismétlődik – és sajnos a vizsgálat eredménye is: a méhszáj még mindig zárva!!
Maradhatok, de még sokáig fog tartani. Mivel én egy nagyon természetes szülésre
készültem a lehető legkevesebb beavatkozással és a lehető legrövidebb kórházi tartózkodással, ismét hazamentem.
Lépcsőztem, kellemes meleg fürdővel és a születendő baba
kedvenc cd-jével lazítottam. Délután már ANNNNYIRA fájt, hogy mondtam MOST VAGY SOHA! Ismét jön a jól ismert rész a megpakolt apával és nagyon terhes nővel (aki már kevésbé lelkes, mivel 48 órája nem aludt és vajúdik) és a vizsgálat eredménye is hasonló maradt sajnos: SEMMI –
fájásokat egýértelműen mutatja a ctg, de a méhszáj nem mozdul. Azt a
tanácsot kapja a férjem, hogy legközelebb akkor jöjjünk, ha a fájások alatt annyira
eltorzul az arcom, hogy 20 évvel
idősebbnek nézek ki. Biztató. Hazamentünk. Az egész éjszakát (3. éjszaka) végigszenvedtem, a férjemet nem akartam ébreszteni,
mivel már én magam sem hittem abban, hogy ezek az “igazi” fájások, annak ellenére,
hogy leírhatatlanul szenvedtem.
Reggel felkeltünk, én még el akartam küldeni a
férjemet friss zsemléért (3 napja nem ettem semmit), aki azonban
ragaszkodott az azonnali induláshoz
(valószinűleg egyértelmű volt a +20 év).
Rettegtem
a vizsgálat eredményétől…Mikor meghallottam, hogy 8 cm-en (!!!) túl vagyok, annnnnnyira boldog voltam, hogy semmi, de semmi nem szeghette jókedvemet :) 10
percenként kérdezgették: fájdalomcsillapító? PDA? Nem nem köszönöm, ne zavarjanak kérem, végre szülök!!!!
Mintha tegnap lett volna (Lara 2 éves), úgy emlékszem rá, hogy az 1
teljes hónapja nem látott napocska kisütött (dec. 1-jén volt) és én mondtam a
Larának: előbújt a nap, ideje hogy az én napsütésem is kibújjon…ez volt az
utolsó nyomás, megszületett Lara! :)
A
szülésznő előtt le a kalappal, a gátvédelem abszolút sikeres volt!
Apa szerepéről a szülőszobában: jó volt a jelenléte, megnyugtatott.
Nagyon jó tipp: fájások alatt sünis masszírozó labdával masszírozta
medencetájékon a hátamat, esküszünk, 40%-ot levett a fájások intenzitásából,
zseniális volt! Viszont, Marcót eléggé megviselte, azt mondta, a fájások alatt
arra gondolt, mit tett velem… Sokkal tragikusabban és fájdalmasabban élte meg,
mint ahogy én emlékszem rá (egy fikarcnyi fájdalomra sem emlékszem :) és ezért,
lehet hogy a következő babánál megkímélem ettől és barátnőt viszek magammal – na meg a sünis labdát.
A
szülés felemelő érzés volt nekem, minden nap csinálnám komolyan! Akkora a fájdalom,
ami messze túl van a fájdalomküszöbön és ezért az agy már nem is fájdalomként fogja fel.
Ezenkívül hatalmas önbizalmat
adott: ha ezt kibírtam, akkor
mindent le tudok győzni az életben!
Berlinben élek, itt a legtöbben az otthon szülés, valamint a szülés
és anyaság természetes, ösztönös voltában hisznek. A szülésnél ez nem zavart,
de a 3 nap alatt, amíg kórházban voltunk, jól esett volna, ha valaki ellát
tanácsokkal – főleg mert anyukám
csak 10 nappal később tudott jönni…Igazából olyan volt, mintha egy szállodában
lennék: napi 3-szori étkezés biztosított, de ennyi. A többit úgyis tudod,
“hallgass az anyai ösztöneidre” (Hogy ezt milyen sokszor hallottam a védőnőtől
is később és mennnyire utáltam)
Röviden ennyi –
mindenkinek sok sikert ehhez a felemelő élményhez, élvezzétek!!!
Nóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése