Így szültem! - Réka történetei :)

Ezt a szüléstörténetet egy immár 2 gyönyörű kislánnyal büszkélkedő barátnőm írta. Érdekes olvasni, hogy a két szülés mennyiben hasonlít, és mégis különbözik egymástól. Másodikra a stramm anyuka már nem is kért érzésteleítést!!! Szerintem sok anyuka nevében fejtem ki elismerésemet ezért! :) Réka, köszönöm szépen a történetet! Olvassátok sok szeretettel!


RÉKA SZÜLÉSE(I) :)

Mindkét lányomnál a szülés kiírt napján bementem NST-re, megvizsgált a doki, és azt mondta, hogy 4-5 centire nyitva van a méhszáj, ha másnap reggelig nem indul be, akkor menjek be reggel, és szülünk. Az elsőnél ez még sokként hatott, megijedtem, de mikor a második gyereknél is így adódott, örültem, mert nem kellett arra várnom, hogy mikor kezdődik már el, mit csinálunk a nagyobbik gyerekkel, ha épp éjszaka indul be a szülés- persze erre is voltak forgatókönyveim, de így egyszerűbb volt. Reggel jön nagyi, mi meg elmegyünk apával megszülni a kistesót.

Az első gyerkőcömet Budapesten, a Péterffy Sándor utcai kórházban szültem Dr. Tarnóczi Péter főorvosnál. Nagyon hálás voltam, hogy az egyik szintén állapotos kolleganőm bemutatott neki. Nagyon kedves orvos, mindent elmond, és nem néz hülyének ha kérdezel tőle valamit. Ajánlott szülésznőt, és már az NST-kre hozzá mentem, így a szülésnél nem volt ismeretlen. Jártunk a férjemmel szülésfelkészítő előadásokra, és lehetett látni, hogy ez a kórház és dokim is nagyon ajálnják az epidurális érzéstelenítést. Eleinte nem szerettem volna, de ahogy közeledett a szülés, én egyre inkább megbarátkoztam vele.

A szülés napján reggel bementem, átöltözés, beöntés, burokrepesztés- ami eléggé fájdalmas volt, ahogy a doki forgatta bennem a kezét, hogy minél több víz elfolyjon, de azt mondta, ez volt a legfájdalmasabb dolog a nap folyamán. Persze nem hittem neki, hogy a szülés többi része könnyebben fog menni, de reméltem. És így lett hellyel-közzel. Vártunk a fájásokra, de nehezen kezdődött el, adtak oxitocint is, egyre nagyobb adagokban, és beszúrt a hátamba a doki egy kanült, amin keresztül tudták adagolni az epidurális érzéstelenítést. A szülésznő nagyon kedves volt, végig ott volt, segített. Kérdezgették, hogy adják-e már a fájdalomcsillapítót, de mondtam, hogy egy kicsit had érezzem, milyen a fájás, aztán jöhet. Végül nem sokáig vártam, elkezdték adni, aztán folyamatosan kaptam is. Amint szóltam, hogy kicsit rosszabb, kaptam is a következő dózist, így csak nagyon gyengén éreztem valamit.  Amikor a dokim mondta, hogy jön a vége, kezdjünk el tolni, nem éreztem semmilyen tolófájást, de próbáltam nyomni. Bejött sok ember, és páran elkezdték nyomni a hasamat, ez elég fájdalmas volt, le is téptem magamról az egyik nő kezét, hogy ne csinálja, de mondta, hogy muszáj. Délután 4-kor született meg végül a kislányom, egy kis fogós rásegítéssel. Egyből a mellkasomra tették, aztán elvitték mérlegelni, megmosdatni, ahová az apukája is vele mehetett, és már ő hozta nekem vissza, miután összevarrtak, elrendeztek. Volt gátmetszés is, de mivel a fájásokból se, így ebből se éreztem semmit.(a gátmetszéstől nagyon féltem a szülés előtt, hogy fog az begyógyulni, meg milyen lesz, de semmi gond nem volt vele egyik gyerkőcnél sem.)

Estére elvitték a csöppöt a csecsemősök, de másnap reggeltől végig mellettem volt. Egyágyas, alapítványi szobában voltam (kb. 7000 Ft volt egy éjszaka 3 éve), ez nagyon jó volt, így a férjem szinte egész nap bent lehetett velem, ami  nagyon jól esett, mivel elég sírós hangulatban voltam, már haza akartam volna menni, persze tudtam, hogy mindkettőnk érdekében, ki kell bírnom azt a 4 napot.

A szülés utáni éjszaka, mikor elmúlt a sok érzéstelenítő hatása, nagyon rossz volt. Aztán 1-2 napig még csak támaszkodva tudtam menni, és jópár hétbe telt, még úgy éreztem, hogy nem szakad szét az alfelem egy-egy sétától a sarki kisboltig.  A második szülés után egy hét után már jól voltam.

A szoptatással nekem is voltak nehézségeim, fejegettem, pótolgattam, méregettem otthon minden szoptatás után, hogy mennyit evett, ha keveset, akkor pótoltam az éjszakai etetés után maradt lefejt mennyiséget. Nekem nagyon hasznos volt a Philips Avent kézi mellszívó, sokat használtam. Főleg amikor egy hónap után begyulladt az egyik mellem. Belázasodtam, nagyon fájt a mellem, bementünk éjszaka az ügyeletre, ahol kiröhögtek, hogy ez tejláz, nem tudom?! Hát nem. Senki nem mondta, hogy ilyen is lehet. Bedurrant a mellem, le kellett volna belőle fejni mindent, de szinte hozzá sem tudtam érni. Pár napig szörnyű volt. Utána elmúlt a fájdalom, de tej nem sok maradt benne. Az egyik mellem működött, a másik meg épphogy csöpögtetett valamit. Szép lassan aztán a másik is leállt, nem bírta egyedül a kiképzést. 4 hónapig sikerült így szoptatnom, de pótolni kellett tápszerrel már 1 hónapos korától.

A második pöttömöt Sátoraljaújhelyen szültem, ott ahol én is születtem. 3 hónapos terhesen költöztünk Sárospatakra Pestről, addig a régi dokim csinálta a terhesgondozást, aztán Miskolcra kezdtem el járni egy orvoshoz. Nem akartam Sátoraljaújhelyben szülni, mert ott nem használnak epidurált, és anélkül nem tudtam elképzelni a szülésemet, annak ellenére, hogy keresztanyám ott dolgozik szülésznőként. De mivel a miskolci dokim nem sokat törődött velem – a 30. hét után a 38 hetesen akart újra látni, én menjek közben azért NST-re, majd valaki megnéz utána, ő nem tudja megmondani épp mikor van bent, ha ott van megnéz, ha nem, nem – így 5 héttel a szülés előtt átmentem a keresztanyám által ajánlott dokihoz Sátoraljaújhelyre. Dr. Rácz Ernő. Nagyon rendes volt, elvállalt. Aztán, ahogy már írtam, a szülés kiírt napján, azt mondta, hogy másnap szülünk, mivel 4 centire nyitva vagyok.

Reggel 7-re megérkeztünk, beöntés, átöltözés. Fel a szülőágyra, infúzió, oxitocin, hamarosan magától megrepedt a magzatburok, lassacskán kezdtem érezni gyenge fájásokat. Nagyon megnyugtató volt, hogy keresztanyám volt a szülésznőm, végig beszéltünk, elterelte a gondolataimat. Nyugodt kis környezet volt vele és a férjemmel. Fél 10-kor még nem éreztem fájásokat, és utána 11-re már meg is született a második kislányom. Az utolsó fél órában voltak durvák a fájások, akkor már nem tudtam beszélgetni, alig volt szünet köztük, pozíciót nem tudtam váltani, csak feküdtem féloldalt görnyedve. Aztán egyszer csak éreztem, hogy nyomni kell, mondtam is, mire ők, hogy forduljak hátra, és persze terpesszek, na de erre úgy éreztem nem vagyok képes. Ők beigazítottak, aztán pár tolás után kint is volt. A hasamra tették, a férjemet pedig leültették, mivel eléggé elsápadt a vér látványától :) 

Összevarrt a dokim, mert itt is volt gátmetszés, de itt se éreztem, hiába nem volt epidurál. Aztán visszahozták egy kicsit a pöttömöt. Délután meg már az egyágyas szobában voltam vele, és jött a nagylányom is meglátogatni. Sírós hangulatban voltam a kórházban végig, de itthon aztán egy-két nap alatt helyrerázódtam. Szoptatás 6 hétig ment, de már 3 hetesen kapott tápszert pótlásnak. Fejni kellett volna sokat, meg pihenni, enni, ami persze a csöpp és a két és fél éves nagylányom mellett nem nagyon ment.

Azóta elég jól összeszoktunk, szerencsére a nagyobbik nem féltékeny, nagyon szereti a kistestvérét. És visszagondolva, szerintem az első gyereknél nagyon jó volt az epidurál, viszont a másodiknál már nem sok szükség volt rá.


Réka