Már pedig én akkor is terhes vagyok!

Egy picivel nagyobb dióhéjban elmesélem, milyen volt nálunk a próbálkozás, a negatív tesztek lelki romboló ereje, a nagy hír, és a hír ismertetése a családdal.

Amikor belevágtunk a babaprojektbe, és eldöntöttük, hogy készen állunk, szeretnénk kisbabát, épp a nászútunkon voltunk, Spanyolországban. Wifi lehetőség csak a recepció melletti kanapén volt, és olyan átoklassú volt a net, hogy meg kellett gondolni, mit akarsz olvasni. Pl.: keztük egy híroldallal, hogy tudjuk, mi van otthon, de mire betöltött, rájöttünk, hogy inkább nézzük meg a sevillai vonatmenetrendet.

Ilyen feltételek voltak adottak, amikor is egymásra néztünk, hogy baba. És most (nyár), nem pedig év végén. Oké. Na, de hol kezdjük? Tegye fel a kezét, aki azonnal tudott mindent? Ha sokan vagytok, akkor elbújok a fal mögé. Nekünk kellett egy kis okítás. Egy fárasztó strandos nap után lefeküdtem aludni a szobában, Ádám a laptoppal célba vette a wifi részt és nekiállt keresni mindenfélét a témával kapcsolatban. Őt elég türelemmel áldotta meg a természet, hogy 5 perceket várjon az oldalkra.

Mire felébredtem egy olyan infókkal teli :) férjjel találtam magam szemben, aki tudta mi az a "terhes szex" (komolyan ott van a keresőben), az ovuláció (ovumicsoda) és utánaolvasott pár dolognak.

És akkor ott... khm a tettek mezejére léptünk. Amikor vége volt, úgy mentem a fürdőbe, hogy na, én már terhes is vagyok. Sőt, még valami furát (?) is éreztem, és ezt annak tudtam be, hogy gyerek van bennem.

Utána megbeszéltük Ádámmal, hogy ő is a gyerekre koncentrált aközben, gyakorlatilag mindkettőnk lelki szemei előtt ott lebegett a mi kis gyönyörűséges kislányunk.

Napokig így voltunk, hogy én már terhes vagyok. A nászút (2 hét) végére már lejjebb vettünk az iramon, hiszen a csoda megtörtént (?!).

Oké, ha terhes vagyok, akkor az utolsó napokban elkezdtük nézni  azt az ovu naptárat. Elbattyogtunk a wifi részhez és találtunk egy ilyen naptárat. Ciklus. Mondom 28, nekem úgyis mindig annyi volt. Uccsó menzi.. Ok ok kitöltöm. Számolgat a gép ezerrel. Megvan az eredmény. Bakker, nem jó. Azon a 3 napon pont nem voltunk együtt. Istenit. De én úgy érzem, itt mozog (?) bennem.

Hiába, a női test és agy elég fura dolgokat tud egymással összekombinálni.

Hazajöttünk. Megjött. :( A világ legszomorúbb embere voltam. Persze, hogy hallottam, hogy vannak, akik éveket várnak rá, és hogy nem olyan egyszerű a dolog. De úgy voltunk vele: fiatalok vagyunk, egészségesen élünk, nem iszunk, nem cigzünk, stb. A-a ez nem elég. Remegő térdekkel ültem vissza a munkahelyemen a boxomba és írtam Ádámnak egy sms-t, aztán mikor hazaértünk, még el is pityeredtem, hogy micsoda egy naiv liba vagyok.

Mert persze az én szemem előtt az volt, hogy a nagyanyáink már a nászútjukról terhesen jöttek vissza, sőt már a nászéjszakájukon megfogant a gyerekük. Nem tudom, hogy ezt az agyondigitalizált-műanyagvilágot okoljam-e, de a nagyanyáink abbahagyhatnák ezt a sztorizást, mert csak rossz irányba viszik azokat, akik gyerekre vágynak.

Sokat beszélgettünk Ádámmal, és úgy voltunk vele, hogy oké, semmi baj, nincsen világvége, elsőnek nem jött össze, sőt, nem is lenne fair beleszámolni a júliust, hiszen tök "rossz" napokon voltunk együtt, nem estek egybe a naptárral.

Nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele  a második hónapba.

Az excel fájlom már köbö márciusban kész volt (júliusban esküdtünk), de mindig belemászott valami újabb babainfó.  Ebben a hónapban is előszeretettel gyűjtöttem a számomra hasznos cikkeket. Olvastam a fórumokat, nagyon belevetettem magam.

Elolvastam a terhességes tüneteket, és nem sokkal az ovuláció után állandóan azt éreztem, hogy vécéznem kell. Gyakorlatilag minden órában kimentem a wc-be. Nem, nem a nekem messzebbre eső jobb oldali fülkébe, ahol nemrég még "megjött".

Most a bal közelebb eső volt a "kedvenc", mert ott még nem volt rossz élményem. És bizony szerettem ezt a wc fülkét, mert mindig jó hírrel szolgált. Jaj, de jó, még mindig nem. Aztán az ovulációs naptárról rájöttem, hogy ahány helyen megtalálod, majdnemhogy annyi féle dátumot fog adni. Néha csak tippeltünk, hogy mikor van.

Nem hőmérőztem, ahhoz túl lusta voltam. Nem használtam nyálmintás (?) ovuláció mérőt, mert ennyire nem mentünk bele tudományosan. Végül megállapodtam egy szimpatikus ovu naptárnál és azt követtem.

Szépen kinagyítottam a sávokat és kis smiley-kkal jelöltem, ha épp aznap együtt voltunk.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem szabad átmenni babagyárba. Ne az legyen, hogy hé, menjünk. Most ovulálok. Szedd már a lábad.

Feltehetőleg egy olyan férfivel próbálkozol akivel mindent meg tudsz beszélni, ahogyan a babatémát is. Mi a mensi után megbeszéltük, h x hónapban melyek a nagyon erős zöld napok (ovulációs) és azután meg lett jegyezve. Nem volt a homlokomra írva, nem küldtem neki percenként sms-t, hogy ma este Funky Town!! Egyszerűen megjegyeztük és annyi. :)

Második havi próbálkozás után is biztatóan ment minden, állandóan pisilni jártam, szúrt a mellem, fáradt voltam (na de mikor nem??), és egyre több tünet kezdett stimmelni. Halkan megjegyzem, hogyegy dolgozó ember bármilyen napra tökéletes magabiztossággal rá tudja húzni, hogy fáradt.

Aztán ahogy jött volna a mensi ideje, egyszer csak nem volt mensi. Na itt kell észnél lenni. Úristen, már egy napja nem jött meg. Nem, nem szabad túl magabiztosnak lennem!! Aztán második napja sem jött meg. Harmadik napja sem. Itt volt első terhességi tesztünk. Nega volt :(  Biztos szar a teszt. Amíg nincs vér, mi állunk nyerésre. Na Petőék (ezek mi lennénk) irány a google, és bizony nem egy fórumot találtunk, hogy attól még, hogy nega a teszt, még lehet baba, és a 3 nap még kevés, 4-5 már inkább nem. Ok-ok, akkor lehet, hogy babázunk, de még nem mutatja ki. Jól van, akkor még van remény.  És már 4. nap sem volt mensi. Itt már nem teszteztünk, bármikor mikor vécére mentem otthon, és kijöttem, Ádám szemmel választ várt, hogy na, piros vagy nem piros? Én pedig mosolyogva jeleztem, hogy nem piros. Vártuk az ötödik mensi nélküli napunk betöltését, erre... Este... Hát megszakadt a szívem. Hogy mi a (%/%(=%(=/!=!!+/-nak várt a szervezetem 5 nyamvadt napot, mikor elég lett volna az elsőn bekopognia a fejemen, hogy hahó, hé, te, igen, neked beszélek! Nem vársz babát!!!! Ádám is elhitte pedig. És én is. Ebben az időben volt Martfűn egy esküvő, pont a hétvégén. Többen tippelték, hogy babát várunk, mert hogy ránk van írva (??),  de nem. Másnap anyósom 60. születésnapja, és téma volt minden irányból a baba, mi meg csak sóhajtva egymásra néztünk Ádámmal, hogy persze, tudjuk, és mi lennénk a legboldogabbak, de most fájó a téma.

A következő havi ovut ismertettem Ádámmal és éltük az életünket. Leültünk megbeszélni, hogy hagyjuk a dolgot. Nem a próbálkozást, hanem hogy kapcsolódjon le a lelkünk-szívünk a témáról, mert nagyon fájó tud lenni, de tényleg.

És kapóra jött az exceles énemnek a végtörlesztés, a sok számolás és tervezgetés, mert a fórumoknak még a közelében sem jártam. Holott régen gyakorlatilag a kedvencekbe tettem a "Már megint megjött", "Miért nincs gyereked?" című linkeket. Hanem kockázatelemzés, téháem, bankok hívogatása ezerrel, anyuval vagy 20 meeting... Szóval teltek a napok. Születésnapom alkalmával lehetett az ovu, úgyhogy mgeünnepeltük azt, úgy, ahogy kell. De végig csak számoltunk és tervezgettük a bankokkal a dolgokat.

Egyszer egyik nap ülök a munkahelyemen és csak úgy tébláboltam a doksimban, ahol ott volt az ovulációs naptárunk. Elkezdtem számolni, hogy már 30 napja nem jött meg. Haha! Nem fogok hinni benne! Nem is hittem. Már megjártuk egyszer, kétszer nem fizetünk tanulópénzt. Hazafelé menet Ádinak mondom a kocsiban, hogy ma 30. napja, hogy nem jött meg. Mondom: EGY HÉT (!!!!) múlva csinálok egy tesztet. Ekkor volt csütörtök. Mondja: csináljunk inkább holnap. Mondom: felőlem.

Már csütörötök este éreztem a görcsöt, összetéveszthetetlen mensi görcsöt. Így tértem nyugovóra Péntek reggel felkelek. Görcs. Már megint Na mondom, bakker. Óvatosan keltem fel, mert már egy hatalmas vértócsát vizionáltam alám, semmi. Belekukkantok oda ahova ilyenkor kukkantani kell, nem piros. Na, akkor majd wc-n. Mentem wc-re, nem piros. Mondom Ádámnak, hogy jól van, jöjjön a teszt, én elmentem zuhanyozni. Ádámnak kitettem a kellékeket és ő hivatalosan is elkezdte mérni a 3 percet. Én pedig szépen zuhanyoztam. Egyszer csak jön, hogy lejárt a 3 perc. Mondom, jól van, nézd meg, én most nem fogok végigcsöpögni a fürdőszobán, hogy aztán vizes kézzel megfogjam. Nézi. Nézi. Még mindig nézi. Mondom, szívem, mit van ezen ennyi néznivaló? Mondja, nem tudja eldönteni. Mondom, az már rég jó. Eddig elég egyételmű volt az az EGY csík, ami az előző havi tesztben fogadott minket. Odahozta a kádhoz, közben én is abbahagytam a zuhanyt. Mutatja a tesztet, gyerekek, ha láttatok még 2 erős csíkot, na akkor ezen a teszten az volt! Egymásra néztünk, nagyon erősen és szeretetteljesen megölelt, és szó szerint ezt mondtuk egymásnak: ÚRISTEN. És imételgettük, mintha beakadt volna a lemez. Hát igen, úristen. És akkor következő kérdés, mely kijött belőlem: Úristen, ezt akartuk? És akkor egymásra néztünk, és mondtuk, hogy igen. De televoltunk félelemmel, hogy úristen, itt már nincs visszaút. Vagy hogy, úristen, itt egy gyerek van, itt, nézd, simogasd meg! Elvoltunk, na. :)

Aznap mindketten úgy mentünk ugye munkába, hogy baba van. Hát, mint a vakhangya, olyanok voltunk. Többször felhívtuk egymást, hogy: most már elhiszed? Most már belegondoltál? Nagyon aranyosak lehettünk! :) Így történt az, hogy Ádám megtudta, babát várunk, és nem telefonból, nem netről, hanem gyakorlatilag ő közölte velem. :)

És hogy kibírtuk-e a 12 hétig, hogy nem szóltunk? A frászt! Szombat reggel egy újabb tesztet kellett csináltatni, mert Ádámból előjött a professzor, hogy a tesztet meg kell ismétel ni, meg hogy az csak 1 teszt volt. Erre a szombatira már egy szép ClearBlue-t használtunk, ami nem óccsó, de nagyon jó emlékbe elrakni. Olyan a formája, mint egy marker, és nem kell az embernek a pisit szagolnia, amikor megmutatja másnak pl..

Már aznap bejelentkeztünk anyósomékhoz (ők laknak közel, anyum messzebb), és azon filóztam, hogy mondjuk el. Ádám mondta, hogy: Gabi terhes. Mondom, ne már, az olyan snassz, ezt tök szépen be lehet jelenteni!

Rámbízta szerencsére, és elővettem egy kis fehér post itet, rárajzoltam egy pici babszemet, és azt írtam oda: MOST PONT EKKORA VAGYOK! Ádám közölte, hogy ezt senki nem fogja érteni, és hogy teljesen felesleges ez a körítés. Én meg azt mondtam, hogy ez női dolog, ehhez nem ért. :)

Beletettem egy szép fekete dobozba és így adtuk át: Fogadjátok el ezt a kis apróságot (!), amit sok szeretettel (!) csináltunk (!).

Anyósom kibontja a dobozt, és felsikít és sikong, még mindig, most már ugrál. Már megölel. Após elveszi tőle, ő is tiszta piros az örömtől. Így mondtuk el Ádi szüleinek. J

Anyum is megtudta pár napra rá, mert élőben akartuk elmondani, és ő is nagyon örült. Mondjuk az egész terhesség alatt imádkozni kellett neki, hogy simogassa már meg a hasam. Aztán épphogy odaérve megsimogatta. Más generáció, más neveltetés, neki ez túl intim dolog. Megértettük, és csak remélni tudtuk, hogyha kijön már a kisgombóc a hasamból, akkor anyum már máshogy áll a nagymamasághoz, és természetesen ez így is történt. Csak nekem furcsa volt, hogy idegenkedik a saját lánya terhességétől, vagy simitől. Aztán volt olyan, hogy nála voltunk, tv-ztünk és én magam tettem rá a kezét és punktum. Akkor nem húzta el. :)

Azóta meg olyan boldogságcsillag van a szemében, amikor a gyerekkel van, annyit beszél vele, olyan kis szeretetteljesen, hogy ha esetleg bárki is így van vele, hogy félt az anyja a terhességtől, akkor higgyen abban, hogy ez meg fog változni a születés után. :)